Bezár

Hírarchívum

almaweekend_kiemelt

Több százakat mozgatott meg weekendjén az Alma Mater

Több százakat mozgatott meg weekendjén az Alma Mater

2012. június 27.
2 perc

Foci, streetball, tenisz, falmászás, zumba – csak néhány azon sportok közül, melyekkel várták az érdeklődőket június 24-én a VII. SZTE Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnapon. A mintegy 400 résztvevő most is egy jó hangulatú vasárnapot tölthetett együtt az SZTE Sportközpontban.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nagy hőség ellenére több százan gyűltek össze a Hattyas soron, hogy újra találkozzanak, közösen sportoljanak, és örüljenek a gyermekek rajz- és sportverseny-sikereinek. „Az idei év újdonságaként az SZTE GMF Biztonságvédelmi Csoporttal közös weekendet tartottunk töretlen jókedvvel. Az Alma Mater üzenete az, hogy mi egyetemi polgárok, végzett hallgatók mind egy családhoz, a Szegedi Tudományegyetemhez tartozunk, s az Alma-weekend keretében ünnepeljük az egy közösséghez tartozást!” – számolt be a részletekről Törőcsikné Görög Márta, az alumni szervezet vezetője.

A hagyományos csapatversenyek mellett idén is lehetőséget biztosítottak a szervezők különleges vagy ritka sportok – mint a petanque, a nordic walking, az íjászat vagy a turul – kipróbálására, a hagyományosabb mozgásfajtákat kedvelők pedig golfozhattak, tekézhettek. A könnyedebb műfaj hívei többek közt jógát vagy body-artot is választhattak.

A rendezvényhez kapcsolódóan az Alma Mater Rajzpályázatot is hirdetett a Napfényfürdő Aquapolis támogatásával „Jajj, úgy élvezem én a strandot” címmel gyermekek számára, több kategóriában. A szép számban beérkezett alkotásokat Szabó András festőművész és Dobóczky Zsolt fotóművész mint a zsűri tagjai értékelték. A rajzverseny nyertesei, különdíjasai az Aquapolis ajándékában részesültek. Az eredményhirdetés után az EHÖK SE szurkolólány csapata tartott bemutatót.

 

VII. SZTE Alma Mater versenyek eredményei

 

 

 

 

 

Rajzverseny

Aprónép (0-3)

Manó (4-6)

Törpe (7-10)

1

Kurai Ábel

Boa Zsófia

Csepi Szonja

2

 

Istókovics Petra

Tóth Veronika

3

 

Bozóki Lili

Kutas Réka

4

 

Törőcsik Hanna (különdíj)

Tóth Barbara (különdíj)

5

 

Kelemen Maja

Vincze Dorka

6

 

Lőrincz Laura

Bozóki Gábor

 

 

 

 

Sportverseny

Aprónép (0-3)

Manó (4-6)

Törpe (7-10)

1

Vincze Dorka

Andor Adrián

Ferencfi Olivér

2

Tamás Hanna

Szeri Áron

Máté Márk

3

Takó Valentin

Szeri Anna

Bélteki Péter

4

Szabó Flóra

Tamási Dániel

Módra Martin

5

Lakatos Renáta

Tiszai Brigitta

Boruzs Lilla

6

Polák Norbert

Süli Bence

Szeri Ádám

 

 

 

 

Asztalitenisz

 

 

 

1

Dr. Sipos Miklós

 

 

2

Kutasi Sándor

 

 

3

Kereki Ádám

 

 

 

 

 

 

Tenisz

 

 

 

1

Szabolics Enikő

 

 

2

Máté József

 

 

3

Bagi Sándor

 

 

 

 

 

 

Kispályás Labdarúgás

 

 

1

RK Jeromos

 

 

2

KGYV

 

 

3

Buliból Jöttünk

 

 

 

 

Alma weekend galéria
A sportközpontban készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek