Bezár

Hírarchívum

kiemelt

Letették az új klinikai központ alapkövét

Letették az új klinikai központ alapkövét

2012. május 15.
4 perc

Uniós támogatással TIOP-projekt keretében modern magkórház és új sürgősségi betegellátó osztály létesül a Szegedi Tudományegyetemen. A kivitelezés megkezdődött, a tervek szerint 2013 végén, 2014 elején indulhat a beköltözés.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Összességében több mint 12,3 milliárd forint költségvetésű projekt kivitelezése indult meg a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE 11 milliárdot nyert egyrészt egy 265 ágyas új klinikai szárny létesítésére, a már működő 410 ágyas klinika korszerűsítésére, a kettő összekötésével egy modern magkórház megalkotására, valamint egy új sürgősségi betegellátó osztály megteremtésére. A magkórház kivitelezője a Ferroép Zrt. és az Aktív Kft. konzorciuma, az SBO-é (összköltsége mintegy 676 millió forint) a Hunép - Magyar Építők – Strabag - MML konzorcium.

A keddi ünnepséget felvezető sajtótájékoztatón Szabó Gábor rektor mellett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Szócska Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, illetve Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója vett részt.

Szabó Gábor rektor arról beszélt: lehet, hogy az alapkő még nem túlságosan látványos, de hisz benne, hogy annak, ami a projekt keretében megvalósul, igen komoly kisugárzó ereje, messzire elérő hatása lesz. Kiemelte, az SZTE mint modern egyetem az oktatás és a tudományos kutatás mellett fontos feladatának tartja, hogy szerepet töltsön be környezete gazdasági fejlődésében, valamint javítsa a régióban élők életminőségét egészségügyi ellátórendszerén keresztül. Ehhez teremti meg az infrastrukturális hátteret a nagyberuházás, ami önmagában is döntő jelentőségű Csongrád megye, az EU egyik legelmaradottabb régiója számára.

Szócska Miklós államtitkár elismerte, hogy az ellátórendszernek és magának az egyetemi szférának is szüksége van a megújulásra, a korszerűsödésre, aminek egyik zászlóshajója lehet a szegedi projekt. Külön öröme, hogy a beruházás előremutató szakmai integrációval és logisztikai ésszerűsítéssel is párosul. Ígérte, hogy a kormány oda fog figyelni a fenntarthatóságra, hiszen – fogalmazott – az ilyen kézzelfogható fejlesztések a bizonyítékai, hogy a gazdasági válság közepette is lehet és kell a jövőről gondolkodni.

Ezt követően helyezte el az új épület alapkövét a Semmelweis utcában Németh Lászlóné miniszter és Szócska Miklós államtitkár jelenlétében Szabó Gábor rektor, Pál Attila, a klinikai központ elnöke, valamint a kivitelező részéről a Ferroép Zrt. elnök-vezérigazgatója, Nemesi Pál.

A rendezvényt a projekt bemutatója zárta, a részleteket Pál Attila professzor és Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatójának előadásában ismerhették meg az érdeklődők. A főigazgatótól megtudhattuk, hogy az SZTE korábban is igen eredményes volt a TIOP-pályázatokon, többek között ezeknek köszönhetően újult meg a Dugonics téri központi épület és a Dóm téri épületegyüttes is. Azt mondta, a klinikai beruházásban a jogorvoslatok miatt ugyan elhúzódtak a közbeszerzési eljárások, de nemrégiben végre meg tudták kötni a kivitelezői szerződéseket, s a munka az egyetem által ismert és elismert partnerekhez, jó kezekbe került. Az új klinikai szárnyat és a sürgősségi osztályt 2013 végéig kell felhúzni, s ha nem jönnek közbe műszaki problémák, akkor reális célkitűzésnek tartja, hogy 2013 végén, 2014 elején megkezdődhessen a beköltözés. A főigazgató megjegyezte: sok még a megoldandó feladat a projektben, például az egyik legfontosabb feladat – amiben egyetértett vele Pál Attila professzor is – annak biztosítása, hogy az építkezések idején is zavartalan és zökkenőmentes legyen a klinikán az ellátás.

Pál Attila ismertette: a beruházás keretében igazi magkórház születik Szegeden. Korszerűsítik a jelenlegi 410 ágyas klinikai tömb infrastruktúráját, s ezzel összekötve egy új, csaknem 22 ezer négyzetméteres, 265 ágyas, korszerűen felszerelt klinikai szárnyat létesítenek. Az eddigi 6 helyett immár 14 műtőből álló központi műtőblokkot, 36 ágyas központi intenzív terápiás osztályt, központi sterilizálót és központi ambulanciát is kialakítanak. Több mint 4 milliárd forint értékben szereznek be továbbá orvos-technológiai, ápolási és informatikai eszközöket, korszerű műszer- és informatikai hátteret hozva ezzel létre.

A magkórházban egyébként 10 szakmacsoport kap majd helyet, alapvetően a manuális szakmák költöznek be. Az integráció révén regionális kardiológiai és vaszkuláris centrum jön itt létre, valamint erősödik az onkológiai műtéti profil és a szervtranszplantációs sebészet szerepe is. Az SBO-hoz pedig a tervek szerint helikopter-leszálló is kapcsolódhat – tudtuk meg a klinikai központ elnökétől, aki elárulta: az előzetes számítások alapján az egykapus rendszerben évente több mint százezer esetet tudnak majd ellátni úgy, hogy miközben jelentősen csökken az elkerülhető halálesetek száma, a költséghatékonyság is növekszik. Kiemelt feladat lesz majd a betegek, a dolgozók és a társszakmák elégedettségének mérése, a hosszú távú célkiűzés pedig egy önálló szegedi Sürgősségi Tanszék megalapítása.

 SZTEPress


Alapkőletétel.zip
Az alapkőletételen készült képek itt megtekinthetők


Sajtótájékoztató képek.zip
A sajtótájékoztatón készült képek itt megtekinthetők


Projektbemutató képek.zip
A projektbemutatón készült képek itt megtekinthetők

További információk:

Sajtóközlemény

Infrastruktúra-fejlesztés a szegedi egészségpólusban

A projekt leírása

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek