Bezár

Hírarchívum

szentgyorgyi_kedo

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

2012. március 21.
6 perc

Szent-Györgyi emlékév az idei. Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepli az SZTE március 22-25. közötti nemzetközi konferenciája. A 9 Nobel-díjas tudóst vonzó programsorhoz kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Szent-Györgyi Albert hetvenöt évvel ezelőtt, 1937-ben nyerte el a Nobel-díjat a C-vitamin izolálásának korszakalkotó tudományos eredményéért. Az évforduló alkalmából nemzetközi konferencia-sorozatot rendez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), melynek rektora volt Szent-Györgyi Albert. A tudományos találkozó plenáris ülésein a kilenc Nobel-díjas meghívott tart előadást. Középiskolás diákok kapnak lehetőséget, hogy a Fiatalok fórumán bemutassák a közönségnek a világhírű tudósok életművét, és ők tehetik fel az első kérdéseket a nyílt találkozón. A délalföldi régió és a vajdaság 12 gimnáziumából közel hetven fiatal pályázott a megtisztelő feladatra, 2012. február 16-án és 17-én meghallgatásokon bizonyíthatták alkalmasságukat. Így március 23-án 11 Csongrád megyei – közte 2 makói és 9 szegedi – diák ismerkedhet meg személyesen 3 Nobel-díjas tudóssal.



zsuri_2A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri épületében február 16-án és 17-én már koradélután tolongtak a fiatal pályázók. Néhányan kissé feszülten, mások a nyelvvizsgán vagy az előrehozott érettségin szerzett tapasztalatok birtokában nyugodtabban várták, hogy szólítsák őket. A kísérőpedagógusok még az utolsó percekben is hasznos tanácsokkal próbálták ellátni a tanítványaikat.

A régió 12 magyarországi és határon túli iskolájából közel 70 diák pályázott. Szegedet a Deák Ferenc Gimnázium, a Ságvári, a Radnóti és a Tömörkény Gimnázium képviselte, de sokan Zentáról, Szabadkáról, Orosházáról, és Kiskunhalasról is eljöttek az egyetemre, a Tisza-parti városba.

Az írásbeli pályázatban a kilenc közül egy általuk választott Nobel-díjas tudósról írtak a jelentkezők, a konferencia hivatalos nyelvének megfelelően, angolul. A személyes meghallgatásokon már nem csak a felkészültség és a nyelvtudás, hanem a pályázók kiállása is számított. Fontos szempont volt, hogy a jelentkező megtalálta-e azt a lényegi mozzanatot a puszta életrajzban, amely különlegessé teszi az életművet. Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese és a bírálóbizottság tagja szerint ez többeknek sikerült is. A négytagú zsűri arra is kíváncsi volt, hogy mit kérdeznének a középiskolások az általuk választott tudóstól.

„Széles spektrumon mozogtak a diákok, rendkívül érdekes volt, hiszen mindenki más megközelítésből készült a meghallgatásra. Általános tapasztalat, hogy jól felkészültek a gyerekek, néhányan egészen kiválóak” – értékelte a beszédeket Végh Ágnes, a zsűri és a konferencia szervezőbizottságának tagja. A professzorasszony hozzátette, a pályaválasztás előtt álló fiatalokat leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy az általuk bemutatott tudós mért éppen azt a szakterületet választotta, amelyben később világszínvonalú sikereket ért el. Egyesek a magánélet felől, mások a tudományos munkásság szempontjából közelítették meg az életműveket, így minden bemutatás egyedi volt, tükrözte az előadó személyiségét is.

A zsűri 3-3 diákot választ ki a kilenc Nobel-díjas mellé, közülük ketten aktív kérdezőként vesznek majd részt a konferencián, március 23-án.

 

„Robert Huber-t választottam, az interneten kerestem háttéranyagot, abból írtam ki, amit fontosnak találtam. Azért döntöttem mellette, mert tetszett a kutatási területe, a társaival megalkotta a háromdimenziós képét egy fotoszintézis központnak. Azért szeretnék eljutni a konferenciára, mert szeretném hallani ezeket a nagy embereket, hogyan beszélnek a saját életükről, munkásságukról. Ha lehetne egy kérdésem Huber-hez, azt kérdezném, hogy dolgozik-e fiatal pályakezdőkkel és, hogy most éppen milyen kutatást folytat” – mondta még a meghallgatása előtt Mangó Katalin, a Tömörkény Gimnázium környezetvédelem szakos diákja. Az egyedi megközelítések és a különböző választások mellett is, abban minden jelentkező egyetértett, hogy hatalmas megtiszteltetés lenne a lehetőség számukra.

 

A konferencia szervezői szerették volna, ha nem csupán kutatóknak és egyetemi hallgatóknak lenne részük a nem mindennapi, inspiráló élményben, hogy egyszerre kilenc Nobel-díjas tudóssal találkozhatnak. Ezért is hirdették meg a középiskolásoknak szóló pályázatot. „Elhibázott dolog a tudományt visszaűzni a laborokba, a tudomány nem csak önmagáért való dolog, közéleti felelősség bemutatni a Nobel-díjasokat. Ne fedje misztikum, lássuk a sikerek mögött lévő küzdelmeket is” – foglalta össze Pál József rektorhelyettes, hogy miért fontos a konferencia nyilvánossága, a díszvendégek bemutatása.

Borbola Terézia (SZTEpress)

 
 
Az Open Forumon a Nobel-díjasok mellé kiválasztott diákok névsora

 

(A Nobel-díj elnyerésének időrendje szerint: )

Andrew W. Scally (1977) mellett:

1. Velez Ottó (Bolyai Gimnázium, Zenta),

2. Kecskés András (Zentai Gimnázium, Zenta),

3. Sándorfi Rebeka (Radnóti Gimnázium, Szeged).

Robert Huber (1988) mellett:

1. Sinka Dániel (József Attila Gimnázium, Makó),

2. Szierer Ádám (Tömörkény Gimnázium, Szeged),

3. Mangó Katalin (Tömörkény Gimnázium, Szeged).

Bert Sakman (1991) mellett:

1. Szűcs Nagy Dorina (Bibó Gimnázium, Kiskunhalas),

2. Balogh Dániel (Zentai Gimnázium, Zenta),

3. Sályi Aida (Kosztolányi Gimnázium, Szabadka),

Erik Wieschaus (1995) mellett:

1. Nógrádi Eszter (Deák Gimnázium, Szeged),

2. Preisz Fanni (Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza),

3. Szűcs Lilla (Táncsics Gimnázium, Orosháza).

Peter C. Doherty (1996) mellett:

1. Szepes Borbála (Ságvári Gimnázium, Szeged),

2. Dankó Dániel (Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza),

3. Badinszki Diána (Bibó Gimnázium, Kiskunhalas).

John E. Walker (1997) mellett:

1. Jakus Petra (Ságvári Gimnázium, Szeged),

2. Boros Kinga (Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza),

3. Szabó Melinda (Táncsics Gimnázium, Orosháza).

Tim Hunt (2001) mellett:

1. Skita Renáta (Táncsics Gimnázium, Orosháza),

2. Tarjányi Eszter (Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza),

3. Varga Viktória (József Attila Gimnázium, Makó).

Aaron Ciechanover (2004) mellett:

1. Fődi Krisztina (Bibó Gimnázium, Kiskunhalas),

2. Iványi Máté (Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza),

3. Lőrincz Anna Kata (Tömörkény Gimnázium, Szeged).

Ada Yonath (2009) mellett:

1. Dietrich Paula (Tömörkény Gimnázium Szeged),

2. Juhász Kristóf (Bolyai Gimnázium, Zenta),

3. Hoffmann Anna (Deák Gimnázium, Szeged).

 

További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Regisztrálnak, támogatnak

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek