Bezár

Hírarchívum

Hermész-kiállítás és szakkollégiumi találkozó az Eötvös-kollégiumban

Hermész-kiállítás és szakkollégiumi találkozó az Eötvös-kollégiumban

2012. november 06.
2 perc

Két jeles eseménynek is otthont ad a héten a szegedi Eötvös Loránd Kollégium: bemutatkozik a Hermész csoport, a szegedi alkotók köre, mely kiállítást rendez a kollégiumban, valamint kétnapos országos szakkollégiumi találkozóra kerül sor színielőadással és Halloween-esttel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

November 8-án (csütörtökön) 19.30-kor nyitják meg a képzőművész fiatalokat tömörítő Hermész csoport kiállítását az SZTE Eötvös-kollégium nagytermében. „A csoport megalakulásának célja egy olyan közös munka kialakítása, ami nemcsak a tagok egymás közti konzultációiból, beszélgetésekből, közös kiállításokból áll, hanem emellett a megszerzett információkat, gondolatokat közvetíteni is szeretné” – írja a csoport honlapja (http://hermeszszeged.wix.com/hermes#!home/mainPage.) Habár a Hermész csoport tagjai külön-külön már számos önálló és csoportos kiállításon vettek részt, ez az első alkalom, hogy ebben a felállásban mutatkoznak meg a közönség előtt, egyben ezzel a tárlattal indul a Hermész csoport kiállítássorozata is, amelynek következő állomása a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza lesz. A kiállítás megnyitójára minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

November 9-10-én „Álom és Valóság” címmel szakkollégiumi találkozót szerveznek a kollégiumban. A szegedi Eötvös-kollégium – dacára annak, hogy az úgynevezett történeti szakkollégiumok csoportjába tartozik a maga 1931-es megalakulásával – igyekszik aktívan bekapcsolódni az országos szakkollégiumi mozgalomba. Élő kapcsolatot ápol „elődjével”, a budapesti Eötvös József Collegiummal, valamint több más vidéki és fővárosi szakkollégiummal. Jelen rendezvényen a budapesti Eötvös József Collegium, a Simonyi Károly Szakkollégium, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, a debreceni Hatvani István Szakkollégium, valamint a pécsi Kerényi Károly Szakkollégium képviselői vesznek részt a szegedi Eötvös Loránd Kollégium tagjai mellett.

 

November 9-én 16 órától „Antigoné az Eötvösben”, azaz a Mobil Front Műhely és a Szegedi Nemzeti Színház fiatal művészeinek előadását tartják: Antigoné a tanteremben címmel. Az előadás után beszélgetni lehet a színészekkel. 18 órától prezentációs szakkollégiumi bemutatkozásokat hallhatnak a résztvevők, majd kb. 20.30-tól Halloween-estet tartanak. Másnap Szeged belvárosát és a Füvészkert különlegességeit keresik fel a találkozó résztvevői. A színielőadásra néhány „külsős” érdeklődőt is tudnak fogadni korlátozott létszámban, előzetes jelentkezés alapján, egyeztetés a kollbiz@eotvos.u-szeged.hu címen.

 

A találkozó jelentősége abban áll, hogy míg a fővárosi szakkollégiumok könnyen megtalálják egymást, a vidékiek igen könnyen kimaradnak a szakkollégiumi áramlatokból. Az Eötvös-kollégium nyitott arra, hogy felépítésben és működésben is tanuljon más szakkollégiumoktól, valamint félévről félévre szakkollégiumi találkozók szervezésével szeretné megmutatni más intézmények számára, hogy Szegeden is minőségi szakkollégiumi oktatás zajlik – tájékoztatott Saródi Szilvia, a Kollégiumi Bizottság titkára.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek