Bezár

Hírarchívum

2012. Október

1 2 
2012. október 14.
1 perc

1956 őszének szegedi fiataljaira, pontokba szedett követeléseikre, az általuk épp 56 éve alapított demokratikus ifjúsági szervezetre emlékeznek az egykori és mai szegedi egyetemisták október 16-án.

2012. október 12.
2 perc

Idén október 12-én és 13-án hetedik alkalommal gyűlik össze az orvosi szakma a diabétesz helyzetének megvitatására.

emlektabal_kiemelt

2012. október 12.
3 perc

Emléktábla avatásával tisztelegtek Baróti Dezső irodalomtörténész, a szegedi bölcsészkar egykori dékánja, a szegedi egyetem egykori rektora emléke előtt október 12-én az Auditórium Maximumban.

Szent-Gyorgyi_emlekseta_kiemelt

2012. október 12.
2 perc

Hannus István egyetemi tanár (SZTE TTIK) végigvezeti az érdeklődőket Szent-Györgyi Albert szegedi éveinek legfontosabb állomásain. Szent-Györgyi emléksétára várják az érdeklődőket október 13-án és november 6-án 15 órától is.

2012. október 12.
2 perc

A Magyar Vöröskereszt szervezésében október 10-én véradásra várták a bátor jelentkezőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

2012. október 12.
1 perc

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram pályázati lehetőséget hirdet – többek között a Szegedi Tudományegyetem polgárai számára – a 2014/2015-ös tanévre.

2012. október 12.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem álláskeresésre, illetve a közelgő állásbörzére felkészítő egyhetes tréninget tart hallgatóinak, melyen a részvétel ingyenes.

ajk_nyilt_nap_kiemelt

2012. október 12.
4 perc

A digitális világ nyújtotta lehetőségeket villantotta föl a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK és a Complex Kiadó közös nyílt napja.

2012. október 11.
2 perc

A Debrecen után a Nyíregyházát is megverte a Szegedi Tudományegyetem által is támogatott kosárlabdacsapat az NB I/A csoportban, a rajt tehát pompásan sikerült.

konfuciusz_kiemelt

2012. október 10.
4 perc

A Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében rekordgyorsasággal megvalósult intézmény nemcsak a kínai nyelv oktatásában, a kultúra terjesztésében játszhat szerepet, de a régió gazdaságának is lökést adhat.

2012. október 10.
2 perc

A Zeneművészeti Kar (ZMK) hallgatói adnak koncertet október 10-én 19 órától az Új Zsinagóga rekonstrukciója javára. A VIII. Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvényén Bach, Haydn, Widor és Dvorak művei csendülnek fel a ZMK Vegyeskara, illetve Szimfonikus Zenekara közreműködésével.

2012. október 10.
1 perc

Diabetológus orvosok kongresszusának ad otthon október 12. és 13. között a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja. A Szegedi Diabétesz Napot hetedik alkalommal rendezik meg.

2012. október 10.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem jeles tudósait, oktatóit mutatja be a Professzorok filmsorozat. Az 50. részben Pusztai Rozália mesél életéről. A műsort TiszapART TV tűzi műsorra. A Professzorok-sorozat megtekinthető az SZTE honlapján is: www.u.szeged.hu/videogaleria

2012. október 10.
1 perc

Véradást szerveznek az SZTE TIK-ben október 10-én, így életet menteni annak is lehetősége adódik , aki nem egészségügyi területen tanul vagy dolgozik.

2012. október 09.
1 perc

A fővárosi Deutscher Akademischer Austausch Dienst Központ és a Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája Információs napot tart a német csereprogram 2013-2014-es pályázati ciklusra vonatkozó ösztöndíjairól.

2012. október 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem által is támogatott kosárlabdacsapat a Debrecent verte meg az NB I/A csoport nyitófordulójában.

2012. október 07.
2 perc

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Vallási Néprajzi Konferenciát, melynek idei témája a lelkiségek, lelkiségi mozgalmak Magyarországon és Kelet-Közép-Európában.

2012. október 07.
1 perc

A 2012 májusában Budapesten tartott pragmatikai kerekasztal-beszélgetés folytatásaként az SZTE Nyelvtudományi Doktori Iskola Elméleti Nyelvészet Programja az SZTE BTK Általános Nyelvészeti Tanszékével közösen Pragmatikai kutatások Magyarországon – folytatás címmel országos találkozót rendez október 10-én.

2012. október 07.
1 perc

Meghosszabbította az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság a „2012. évi Dél-alföldi Innovációs Díj” a pályázat beadási határidejét: október 17-re.

apolok_kiemelt

2012. október 05.
5 perc

A Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók X. Országos Konferenciájára több mint 200 regisztrált résztvevő érkezett, akik két nap alatt mintegy 70 előadót hallgathatnak meg. Fókuszban a pálya presztízsének emelése.

2012. október 05.
1 perc

Az Erasmus, és ezzel együtt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának pénzügyi keretei nem változtak Magyarországon – szögezte le a pályázatokat kezelő Tempus Közalapítvány a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

2012. október 05.
4 perc

Komolyabb informatikai előképzettség nélkül is kiváló marketingkampányokat készíthetünk azzal a szoftverrel, amelyet szegedi fiatalok fejlesztettek ki. Az alapítók közt nagyrészt korábbi szegedi egyetemistákat találunk. A fiatalok október 10-én az SZTE GTK Marketing Klubjában mesélnek sikereikről.

2012. október 05.
2 perc

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézettel történő együttműködésből rengeteget profitálhatnak a Hódmezővásárhelyen tanulók. Az SZTE MGK 50 éves jubileumát ünnepli.

sztetv_kiemelt

2012. október 05.
1 perc

A SZTE Médiacentrum SZTEtelevízió új produkciója, a Stúdióbeszélgetések havonta egyszer jelentkező magazin. Az októberi összeállítása immár az SZTE honlapján is megtekinthető. A két főszereplő: Szecsődi Ferenc hegedűművész és Egyed Erika, az SZTE Kulturális Iroda munkatársa.

2012. október 05.
3 perc

„Számunkra a kultúra lett a csempészet tárgya, a túlélés eszköze”- vallják a Szeged-Szabadka Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál szervezői. De nincs szó illegális tevékenységről: október 4. és 6. között városnézéssel, kiállításokkal, utazással egybekötött zenés-irodalmi rendezvénysorozatot tartanak – az SZTE-sek közreműködésével.

2012. október 02.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszéke által szervezett rangos, kétnapos konferenciára 6 országból csaknem 70 előadó érkezik.

kiallitas_kiemelt

2012. október 02.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) elkezdődött a 17. Őszi Kulturális Fesztivál. Október 1-jétől 6 héten keresztül 240 tudományos és művészeti esemény várja az érdeklődőket 60 helyszínen. A programsorozaton Szabó Gábor rektor a 15. születésnapját ünneplő SZTE Kulturális Irodát is felköszöntötte.

2012. október 02.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán (SZTE TTIK) 14 gyémánt- és 43 aranydiplomát adtak át a hétvégén. Az egység 50, illetve 60 éve végzett hallgatói Hernádi Klára egyetemi tanártól, a TTIK dékánjától vehették át díszoklevelüket.

SZTE_MGK_50_e_unnep_kiemelt
2012. október 01.
6 perc

A hódmezővásárhelyi felsőfokú agrárképzés 50 éves: jubileumát ünnepli a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. Október 1-jén ünnepi kari tanácsülést tartottak a vásárhelyi városházán, majd az SZTE MKG kari épülete udvarán emlékfát ültettek, kollégiumában agrár- és iskolatörténeti kiállítás nyílt.

SZTE__Ligetfenyfurdo_megallapodas_kiemelt

2012. október 01.
2 perc

Együttműködési keretmegállapodást írt alá október 1-jén a Ligetfürdő Kft. Napfényfürdő Aquapolis Szeged és a Szegedi Tudományegyetem. A felek célja a hallgatói rekreáció támogatása.

2012. október 01.
1 perc

A SZTE Média Centrum SZTEtelevízió produkciója a Stúdióbeszélgetések. A havonta egyszer jelentkező magazinban aktuális egyetemi történésekről esik szó. A Stúdióbeszélgetések első összeállítása október 4-én 19 órától látható a TiszapART Televízió műsorán.

allaskeresesre_felkeszito_napok_kiemelt

2012. október 01.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem nemcsak a tanulás folyamatában segíti hallgatóit, hanem a diplomamunka utáni elhelyezkedésben is támogatást nyújt. Az Őszi Álláskeresésre Felkészítő Napokat október 9-15. között a TIK-ben tartják.

2012. október 01.
2 perc

Újabb részvevőket, például a programba bekapcsolódni kész hallgatónőket keres az a kutatócsoport, amely új fogamzásgátló módszert vizsgál. A már negyven éve alkalmazott hatóanyagot a Szegedi Tudományegyetem Nőgyógyászati Klinika, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi kutatásának egyetlen magyarországi központjaként teszteli.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek