Mi lesz veled, diákigazolvány?

Február óta új rendelet szabályozza a diákigazolvány-igénylés menetét, és az okmány külleme is megváltozott. Közben akad hallgató, aki arról panaszkodik, hogy december óta nem érkezik meg az igazolványa. Szeptember 3-tól remélhetőleg gördülékenyebbé válik a rendszer!

– A diákigazolványról szóló kormányrendelet februártól új típusú azonosító okmányt vezetett be. Egyben az igénylés rendszere is megváltozott, immár két részből áll. Az új diákokmány a Nemzeti Egységes Kártyarendszerhez (NEK) tartozik, ezért a hallgatónak először egy NEK-azonosító adatlapot kell kitöltenie az okmányirodában (a későbbiekben minden okmánynál ezt az azonosítót használják majd). Csak ha ez megtörtént, utána léphetünk át az igénylés felsőoktatáshoz tartozó szakaszába – magyarázta az SZTE Médiacentrumnak Fekete Csaba, az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI) vezetője. Itt kétféleképpen lehet eljárni, vagy személyesen a HSZI-ben, vagy a MODULO-n keresztül kell elindítani a folyamodványt, amely a Felsőoktatási Információs Rendszeren (FIR) keresztül juttatja el a kérvényt az Oktatási Hivatalhoz.

 

Ez kell hozzá

Fontos azonban, hogy csak azoknak továbbítják az igénylését, akik rendelkeznek aktív hallgatói jogviszonnyal (vagyis beiratkoztak, állami hely esetén aláírták az ösztöndíjszerződést, önköltséges hallgatók pedig befizették a térítést), és befizették – az eddigiektől eltérően – az egyetemnek az okmányigénylés árát. Az Oktatási Hivatal közvetlenül a hallgatónak postázza az okmányt, amit csak érvényesítésre kell bevinni a HSZI-be.

Eddig az intézmény és a FIR közötti adatkapcsolat diákigazolványokat kezelő része fejlesztés alatt állt, ezért elvileg szeptember 3-ától működik az új rendszer.

Mindezekből az is következik, hogy a HSZI korábbi rálátása az okmányigénylésre megszűnik, az iroda munkatársai sokkal kevésbé fogják tudni ellenőrizni azt, hol tart a folyamat, illetve azt, hogy ki, milyen és hány diákigazolvánnyal rendelkezik – tudtuk meg Fekete Csabától.

 

Ideiglenesen

Januártól nem adhatott ki a HSZI korábbi fényképes, ideiglenes diákigazolványokat, hanem egy A4-es lapra nyomtatott, lepecsételt igazolás szolgált az okmány helyettesítésére. Ezt ugyan a MÁV és a Volán természetesen elfogadta, de más helyeken, ahol a hallgatók érvényesítetni szerették volna a diákigazolvánnyal járó kedvezményt, nem mindig zajlott gördülékenyen az ideiglenes okmány kezelése.

Fekete Csaba elmondta, ha beindul az újfajta rendszer, mindazok, akik már korábban adtak le igénylést, természetesen külön díjfizetés nélkül kapják meg új igazolványukat. A régi diákigazolványok kimenő rendszerben forgalomban maradnak.

 

Chiptelenül

Nyár elején egy másik, ám ezzel összefüggő hírrel is szembetalálkozhattak a szegedi egyetemisták: a TIK-ben és a Klebelsberg-könyvtárban megszűnt a diákigazolványos fizetési mód, most már nem lehet pénzt tölteni a diákigazolványra fénymásolási, illetve egyéb fizetési célzattal. Az ok: az új diákigazolványokba nem tesznek a jelenlegiekhez hasonló chipeket, egyrészt azért, mert másik cég lett az okmányok gyártója. Az országban sehol máshol nem használták ki a diákigazolványok chipjeit, a döntés mellett azzal is érveltek, hogy így olcsóbb lesz a diákigazolvány (1600 helyett már csak 1400 forintba kerül). Az új igazolványokba csak egy sima, úgynevezett érintésnélküli chip kerül, mely maximum megfelelő érzékelőkkel felszerelt ajtók nyitására alkalmas.

 

Arany Mihály


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


bulik-patrikBulik Patrik – MK: műszaki menedzser

A szakmai gyakorlattal és a duális képzés bevezetésével már egyetemistaként lehetőségünk nyílik valódi munkatapasztalat szerzésére. Nyelvtanulásra is kiválóan alkalmas az SZTE, hallgatóként megannyi ösztöndíjra pályázhatunk a világ számos országába. Az egyetemi élet szerves része persze a kikapcsolódás is, melyhez sportolási, kulturális lehetőségeket és kedvezményes belépőket biztosítanak.




Erdész ÁdámErdész Ádám – ÁOK – orvos

Szeged egy igazán kellemes és szép város, nagyon jó a társaság. A belvárosban szinte mindenhol ismerősbe botlok. A képzés is nagyon jó, magas színvonalú, szerintem a tanárok is nagyon korrektek. Nagyon sok kulturális lehetőség van a városban és az egyetemen is. Szerintem nem elhanyagolható megemlíteni azt sem, hogy nagyon szépek a lányok is.




További hallgatói vélemények >>>