Bezár

Hírarchívum

kommunikacios_kepzes_kiemelt

Sikeres hallgatóikkal ünnepelték a kommunikáció szakos képzést

Sikeres hallgatóikkal ünnepelték a kommunikáció szakos képzést

2013. február 18.
3 perc

Miért érdemes a szegedi kommunikáció- és médiatudományi képzést választani? Többek között erre a kérdésre is választ adott a szegedi kommunikáció szakos képzés 20. születésnapi ünnepe. A rendezvény február 18-22. között nyílt heti programokkal folytatódik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 20. születésnapját ünneplő szegedi kommunikáció képzésről Szajbély Mihály sajtótájékoztatón is beszélt. – E tudományágnak a rendszerváltás előtt még nem volt egyetemi vagy főiskolai háttere, de – néhány év előkészítő munka után – Szegeden, Pécsen és a fővárosban is életre hívták a képzést – emlékezett vissza az SZTE BTK Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékének vezetője arra az egyetemi szakra, amelynek első programjait és tantervét a Szegedi Egyetem című lap akkori szerkesztőségi műhelyének újságírói dolgozták ki, szervezték meg.

– Ma ugyan több fórumon is megkérdőjelezik a kommunikáció és médiatudományos szak létjogosultságát, azonban a képzést elvégző diplomások megállják a helyüket a munkaerő-piacon – folytatta Szajbély Mihály. A tanszékvezető elmondta még, hogy a szakon végzettek gyorsan kapnak munkát jól konvertálható diplomájuknak köszönhetően. Komoly tudományos színvonalat és nívós gyakorlati ismereteket nyújt a képzés.

 

Az ünnepi rendezvény délutáni programján az egyetem méltóságai is megjelentek.

A Szegedi Tudományegyetem rektora is felköszöntötte a húszéves képzést az ünnepen. Ugyan az államilag finanszírozott helyekről Szabó Gábor egyelőre nem tudott konkrétumot mondani, leszögezte: – Az SZTE a hazai tudományos élet zászlóshajója, amelynek fontos része a kommunikáció szak.

Csernus Sándor az SZTE Informatoriumában mondott beszédet, ahol kijelentette: - A vak is látja, hogy a világ a kommunikációról és a médiáról szól. Az SZTE BTK dékánja hozzátette: – A bölcsészetnek megőrző szerepe van a tudományok között, mindemellett célja, hogy választ adjon az adott kor kihívásaira is. Ezen a területen is fontos az innováció – ennek jegyében keltették életre a kommunikáció és médiatudomány szakos képzést is.

 

A szegedi képzés mind elméleti, mind pedig gyakorlati szempontból magas színvonalú, ami nagyban hozzájárult a pályán elért sikerekhez – jelentették ki a délutáni beszélgetésen az egykori kommunikáció szakos hallgatók. Veiszer Alinda televíziós műsorvezetőként és a program háziasszonyaként például megjegyezte, hogy ha nem az SZTE-n tanulta volna a szakmát, nem nyíltak volna meg számára azok az utak, amelyeket eddig bejárt.

A házigazda, a szegedi kommunikációs szakosokat is oktató Rózsa Péter televíziós riporter kérdései nyomán olyan kérdésekről is beszélgettek, mint a nyomtatott sajtó sorsa, a média feladatai vagy hogy miként változik a kommunikáció a technika fejlődésével.

A sikeres SZTE-diplomás szakemberek közül Fekete Zsuzsa dokumentumfilmes; továbbá a HVG rovatvezetője, Balogh Csaba; Hódmezővásárhely sajtóreferense, Göbl Vilmos és R.. Tóth Gábor, a Délmagyarország főszerkesztője abban is egyetértett, hogy az újságírás fő jellemzője a komplexitás, de fontos, hogy a szakma képviselőit kíváncsiság és alaposság jellemezze.

Az ünnepi rendezvényen ugyanakkor bebizonyosodott: a kommunikáció- és médiatudomány szakon szerzett diplomák számos területen hasznosíthatók. A második szekció meghívottainak életútja is ezt erősítette, hiszen Szabó Zsuzsa az informatika, Ábrahám Gergely a tanácsadás-elemzés, míg Arany Mihály és Dunai Tamás a tudomány világába „nyert belépőt” diplomájával.

 

A jó hangulatú beszélgetéseket kötetlen program követte, ahol a felvételizők és az érdeklődők is szóba elegyedhettek a tévé képernyőjéről vagy egy-egy újság hasábjairól jól ismert stílusú szakemberekkel. Mindemellett a jelenlegi hallgatók is megbizonyosodhattak arról: a gyakorlatra nagy hangsúlyt fektető kommunikáció képzésen érdemes az elméletet is megtanulni, hiszen a politológiától az antropológiáig minden ismeret jól jöhet a pályán.

 

Az SZTE BTK Kommunikáció- és médiatudományi tanszék február 18-22. közötti tanszéki nyílt héten mutatkozik be az érdeklődőknek. Erről további információ: http://www.media.u-szeged.hu/.

Az SZTE BTK Kommunikáció- és médiatudományi tanszék nyílt hetének programja itt olvasható:


Kommunikacio_szakos_kepzes_galeria
A szegedi kommunikáció szakos képzés 20. születésnapi ünnepén készült képek itt megtekinthetők

 

Szöveg: Kiss Tímea, fotó: Illés Réka

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek