Bezár

Hírarchívum

straub_napok_kiemelt

Straub-napok az SZBK-ban

Straub-napok az SZBK-ban

2013. május 29.
4 perc

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában (SZBK) tavaly elért legfontosabb eredményekről számolnak be az intézet alapítója, Straub F. Brunó nevét viselő éves konferencián. A 2013. május 29-én kezdődő és 30-án záruló Straub-napok központi témája a DNS-hibajavítás és a személyre szabott tumorterápia.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

straub_napok_01- A DNS mint kutatói téma mindig aktuális. Idén mégis leginkább azért választottuk, mert az ezzel foglalkozó csoportunk nagyon szép eredményeket ért el. Az ő munkájuk köré szerveztük ezt a nagyon fontos eseményt – fogalmazott Ormos Pál. Az MTA rendes tagjától, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatójától megtudtuk a Straub-napoknak közel négy évtizedes a hagyománya. Az intézetet Straub F. Brunó alapította, aki ragaszkodott hozzá, hogy a kutatók minden évben belső konferencián, az SZBK-napokon ismertessék egymással kutatási eredményeiket. A hagyomány folytatódott az intézet első főigazgatójának halála után is. Emléke előtt tisztelegve immáron Straub névén szervezik a konferenciát. Az előadássorozat minden évben belső konferenciával kezdődik, de az elmúlt időszakban kibővült: az aktuális témát az egész országra kitekintve járják körül.

Az előadók között szerepelnek a szakma kiválóságai, akiket idén Haracska Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Központ genetikai intézetének tudományos tanácsadója hívott meg az ország különböző pontjairól, ügyelve arra, hogy az alapkutatástól a rákterápiáig legyenek reprezentatív előadások.

A konferencián évről évre részt vesznek a Szegedi Tudományegyetemnek az aktuális témával foglalkozó kutatói is. Például Széll Márta, az SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet tanszékvezető egyetemi docense a melanomák két fajtájáról és azok terápiás lehetőségeiről számolt be.

 

Straub_napok
Straub-napok az SZBK-ban - GALÉRIA


A hagyományokhoz híven a konferencia első napján adták át a Straub-plakettet. Az MTA SZBK akadémikusai által adományozott elismerést az idén Tóth Géza, az MTA doktora, a Biokémiai Intézet tudományos tanácsadója, laborvezetője vehette át életművéért.

 

SZTEinfo


A DNS-ről az SZBK Straub-napok konferenciáján


A DNS kerül terítékre az idei Straub-napokon. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Központjában (SZBK) tavaly elért legfontosabb eredményekről számolnak be az intézet alapítója, Straub F. Brunó nevét viselő éves konferencián.

Az Európai Unió Kiválósági Központja, vagyis az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja idén is megrendezi a Straub-napokat.

Ormos Pál, az MTA rendes tagja, az intézet főigazgatója az mta.hu-n olvasható interjúban úgy fogalmazott: a kutatóintézet jól működik, és mindent megtesznek azért, hogy az élvonalban maradjanak. “A világ azonban nagyon gyorsan fejlődik, így folyamatosan meg kell újulnunk. Új eljárásokat kell találnunk, és kulcskérdés, hány tehetséges, ambiciózus fiatalt tudunk munkatársunknak megnyerni” – hangsúlyozta.

Az akadémikus elmondta, hogy a 2012-es nagyszabású akadémiai infrastrukturális beruházások keretében az SZBK a modern molekuláris biológia nélkülözhetetlen eszközéhez, egy korszerű digitális DNS-azonosító készülékhez jutott. Az akadémiai kutatóközpontban folyó tudományos munka körülményeit pedig egy „GMO-biztos” üvegházi növénynevelő rendszer is javítja.

Az intézet tematikus megújulását nagymértékben elősegítette az MTA modellértékű Lendület programja, amelynek keretében három kiválóság – Galajda Péter fizikus, valamint Papp Balázs és Pál Csaba biológus – alapíthatott önálló kutatócsoportot.

Ormos Pál hangsúlyozta, hogy a pályázatnak köszönhetően a kutatóközpontot vonzó munkahellyé tudják tenni a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára, ami az új kutatási területek meghonosításának, az intézet személyi megújulásának záloga.

Az idei Straub-napokat megnyitó tudományos ülésen, 2013. május 29-én Haracska Lajos, az MTA doktora, az SZBK tudományos tanácsadója azt mutatja be, hogy bizonyos DNS-hibák a daganatképződés (karcinogenezis) mely folyamataiban vesznek részt, hogyan lehetne a karcinogenitást csökkenteni és milyen géndiagnosztikai eljárásokkal tehető hatékonyabbá a rosszindulatú daganatok felismerését.

Vértessy G. Beáta, az MTA doktora, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének tudományos tanácsadója a DNS-hibáknak a karcinogenezisben és a jelátvitelben játszott kettős szerepét ismerteti. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense pedig a személyre szabott medicina lehetőségeit vázolja a bőrtumorok megelőzésében és terápiájában.

A hagyományokhoz híven a konferencia első napján adják át a Straub-plakettet. Az MTA SZBK akadémikusai által adományozott elismerést az idén Tóth Géza, az MTA doktora, a Biokémiai Intézet tudományos tanácsadója, laborvezetője veheti át életművéért.

A programról további részletek: http://www.szbk.u-szeged.hu/

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek