Bezár

Hírarchívum

dunai_regatta_kiemelt

Szegedi „fényevők” a Dunai Regattán

Szegedi „fényevők” a Dunai Regattán

2013. május 10.
3 perc

Egyetemi evezősök, sárkányhajók rajzottak ki a Dunán május 9-én. Az év egyetemi sporteseményén, a Dunai Regattán 8 csapat, köztük a Szegedi Tudományegyetemé mérte össze erejét versenytársaival.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Szeged a napfény városa. Nincs szükségünk edzésre, mi a fényből nyerjük az energiánkat” – szólt a szegedi egyetemisták frappáns bemutatkozó videója a Dunai Regattán. Hiába sütött azonban a nap a döntőn, az SZTE-sek lecsúsztak a dobogóról. A Tisza-parti nyolcas evezős csapat negyedik, a sárkányhajós különítmény ötödik helyen végzett. A versenyzők a Duna leglátványosabb budapesti szakaszán a Parlamenttől, illetve a Vigadótól eveztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületéig.

Bár verőfényes napsütés volt, abból a szempontból nem kedvezett az időjárás a versenyzőknek, hogy az erős déli szél felkorbácsolta a hullámokat a Dunán – ez megnehezítette minden csapat dolgát. Fortuna sem volt a szegediekkel, hiszen a nyolcas evezős csapat a legszelesebb pályát kapta. Bár a futam elején jól tartották magukat, a Szabadság híd örvényes szakaszánál lemaradtak, negyedikként értek célba.

A csapat az EDF Démász versenyzőiből állt össze: Radics Béla (SZTE MGK) Fejér Szabolcs, Pozsár Bence, Kecskés István (SZTE GTK), Dobó Franciska, a csapat kormányosa, Tari János (MK), Radics Bence (SZTE ÁOK), László Attila (SZTE JGYPK), Kurilla Áron (SZTE TTIK). A sportolók 2009-ben is részt vettek a Regattán. Akkor második helyezést értek el.

P5090537Szép eredményekkel büszkélkedhetnek: 2010-ben a szegedi egyetemi világbajnokságon normálsúlyú négyesben hetedik helyezést ért el a Pozsár Bence, Radics Bence, Fehér Szabolcs, Tari János-féle összeállítás. 2013-ban, az ergométeres országos bajnokságon csapatversenyben első lett a László Attila, Pozsár Bence, Tari János, Bálint Sára alkotta négyes. Pozsár Bence és László Attila nyáron az Universiadén képviseli Magyarországot Oroszországban.

A sárkányhajóban tizennyolcan eveztek. A csapattagok között voltak orvostanhallgatók, testnevelés és kommunikáció szakos egyetemisták is. A versenyre az EDF Démász Vízitelepen készültek Czinege Zsolt és Balaicz Tibor irányítása alatt. Többségük még soha nem fogott lapátot, 7-8 embernek volt evezős múltja, néhányuk pedig hobbi szinten űzi a vízi sportot – mondta Slezák András ötödéves orvostanhallgató, a csapat szóvivője.

A szegedieknek szurkolt az SZTE EHÖK Cheerleading szakosztálya, de a rendezvényen minden részt vevő egyetem pompomlánya táncolt egyet. A lányok is versenyeztek: a legszebbekre a Dunai Regatta Facebook-oldalán lehetett szavazni a versenyt megelőző hetekben. Vrazsovits Rita második, Bajczár Bea harmadik helyezést ért el – tudtuk meg Debreceni Vanda csapatkapitánytól.

A hagyományosan budapesti egyetemek közötti evezősversenyt először 1998-ban, utoljára 2009-ben rendezték meg. Idén az Antall József Tudásközpont szervezésében a Budapesti Corvinus Egyetem, a Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a győri Széchenyi István Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és két külföldi, a bécsi és a linzi egyetem mérkőzött meg egymással.

A megnyitón Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kiemelte: az ilyen rendezvények által vezet az út oda, hogy Magyarország sportoló nemzetté váljon. Simicskó hajóba is ült: alma matere, az ELTE csapatát erősítette.

DSC_0568A Műegyetem rakpartra 6-8 ezer szurkolót vártak, de ennél jóval kevesebben mentek el. Az egész napos sporteseményen volt flash mob, stand-up, vízi bemutató, „Játszó Sziget” kocsma játékokkal – szkander, csocsó, kalózlétra, a Sziget Kulturális Szervező Iroda támogatásával. A program házigazdája Gundel Takács Gábor volt. A versenyt a szurkolók helyszíni kivetítőkön és a BKK jóvoltából szurkolói hajókon is követhették. Koncertet adott a Mary PopKids és a Compact Disco.



A Dunai Regatta végeredménye

Nyolcas evezősök:

1. Széchenyi István Egyetem
2. Budapesti Műszaki Egyetem
3. Corvinus Egyetem
4. Szegedi Tudományegyetem


Sárkányhajó verseny:

1. Semmelweis Egyetem
2. Corvinus Egyetem
3. Universität Wien
4. Budapesti Műszaki Egyetem
5. Szegedi Tudományegyetem
6. Széchenyi István Egyetem
7. Johannes Kepler Egyetem
8. ELTE


Bobkó Anna

dunai_regatta_galeria
A Dunai Regattán készült képek itt megtekinthetők



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek