Bezár

Hírarchívum

Weöres Sándor-ünnep a Szegedi Tudományegyetemen

Weöres Sándor-ünnep a Szegedi Tudományegyetemen

2013. május 07.
2 perc

Weöres Sándor költő születésének 100. évfordulójáról Szegeden is megemlékeznek. Októberben az Őszi Kulturális Fesztivál keretében kutatói konferenciát szerveznek az SZTE-n, míg májusban az általános iskolásoké a főszerep.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Weöres-centenárium programsorozatának keretén belül két nagyszabású megemlékezést is tartanak idén Szegeden. Elsőként nyolc, a költőről elnevezett magyarországi általános iskola diákjai találkozhatnak május 10-én az Űrhajós utcai Weöres Sándor Általános Iskolában. Délelőtt a nebulók 100 verset felsorakoztató maratonon vehetnek részt, délután 15 órától pedig Nagy János, az SZTE JGYPK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék oktatója beszélget Szabó T. Anna költőnővel. 16 órától a diákok és kísérő tanáraik városnéző „kisvonattal” járják körbe Szeged városát és nevezetességit, majd 18 órától Sebő Ferenc együttesének Weöres-estjével zárják a napot. Másnap a vendégek és a házigazdák háromfős csapatokban mérik össze tudásukat írásbeli és szóbeli feladatokkal egyaránt. 12 órakor Kalász Márton Kossuth-díjas és Weöres Sándor-díjas költő jutalmazza a versenyen legjobb helyezést elért csapatot.

 

Az október 18-i kutatói konferencia kerekasztal-beszélgetésének témája Weöres Sándor és az idő kapcsolata. A beszélgetés „A halhatatlan mű időtelen” címet viseli majd, mely egyúttal a költő A vers születése című bölcsészdoktori értekezésének egyik legfontosabb tézise volt. Az Őszi Kulturális Fesztivál eseménye helyszínéül az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Boldogasszony sugárúti főépületének tanácsterme szolgál majd.

 

Témáit Weöres Sándor egy-egy versének gondolata adja, három felvonásban:

a) „…ős-kezdet óta/ itt vagyok,/ de a lepkével/ meghalok.” (W. S.: Toccata);

b) „… mulónak látszik és örök.” (W. S.: Öröklét);

c) „Ablakban ül/ jelenkorom.

Bútorok osztoznak/ multamon.

Jövendőm futkos/ a folyosón.” (W. S.: Idő).

 

Az előadók között olyan neves irodalmárok és irodalomtörténészek szólalnak fel, mint Ilia Mihály, Kenyeres Zoltán, Lator László, Lőcsei Péter, Máté Zsuzsa, Nagy János, Pál József, Sipos Lajos és Szörényi László. Az őszi rendezvényre bölcsészhallgatókat, magyar szakos tanárokat és minden irodalomkedvelő érdeklődőt várnak.

 

Gaál Bernadett

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek