Bezár

Hírarchívum

lead

Rendhagyó fizikaóra az Agórában

Rendhagyó fizikaóra az Agórában

2013. március 28.
3 perc

Fénnyel kísérletezhettek a Déri Miksa szakközépiskola és Szakiskola diákjai az Agórában. A rendhagyó fizikaórát az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai, Molnár Miklós és Tóth Zsolt tartották.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szent-Györgyi Albert Agóra (www.agoraszeged.hu) Szeged új közösségi tereként különböző lehetőségeket kínál az iskoláknak tematikus hetek, projektnapok, rendhagyó tanórák és más programok megvalósítására, többek között a természettudományos oktatás és ismeretterjesztés területén is. Az intézmény állandó jellegű bemutatóterei (Informatikatörténeti Kiállítás, MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Látványlaborja) mellett március második felétől - időszakos jelleggel - rendhagyó fizikaórákra is várják a diákokat a Szegedi Tudományegyetem fenntartásában lévő Informatórium területén.

 

Szabadkáról is érkeztek diákok

P3250075A foglalkozásokon az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai kísérletes bemutatókat tartanak optikai, fotonikai témakörökből (színkeverés, polarizáció, színképek, optikai távközlés, infravörös és UV-sugárzás). Ezeket a tanulók óra végén ki is próbálhatják. - Az ingyenes foglalkozások célja, hogy olyan kísérleteken keresztül értsék meg a diákok a fény tulajdonságait, amelyeket iskolai tanórán, idő- és eszközhiány miatt, jellemzően nem mutatnak be - tudtuk meg Kopasz Katalintól. A rendezvénysorozat egyik szervezője elmondta: az első rendhagyó fizikaórákat március végére hirdették meg, elsősorban középiskolások számára. Az időpontok nagy része a kiírás után néhány napon belül betelt. Több osztály érkezett a Déri Miksa Szakközépiskola és Szakiskolából, de a fizikusok fogadtak érdeklődő csoportot az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumból, a Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolából és a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumból is. Március 22-én pedig egy határokon átívelő együttműködés kapcsán egy 80 fős szabadkai diákcsoport és kísérőik is megnézték a látványos kísérletes bemutatót.

 

Március 25-én a Déri Miksa szakközépiskola és Szakiskola diákjai kísérletezhettek a fénnyel az Agórában. A rendhagyó fizikaórát az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai, Molnár Miklós és Tóth Zsolt tartották.

 

Izgalmasabbá tehető a tananyag

P3250063- A látottak hasznosan illeszkedtek a tananyagba. A spektroszkópiát és a színkeverést éppen most vesszük. Itt azonban több eszköz áll a rendelkezésünkre ezek szemléltetésére – hallottuk Varjasné Balla Edittől, a Déri Miksa Déri Miksa Szakközépiskola és Szakiskola pedagógusától. A diákoknak nagyon tetszett a foglalkozás. – A legjobbak azok a kísérletek, amiket itt megtanultunk, de otthon is el tudjuk végezni – mondta Kovács Zsolt 11. osztályos tanuló.

 

Legközelebb várhatóan májusban és júniusban tartanak majd rendhagyó fizikaórákat az Agórában. Az időpontokról és a jelentkezés módjáról az intézmény honlapján és programfüzeteiben tájékozódhatnak az érdeklődők, valamint a tanároknak és iskoláknak eljuttatott egyetemi hírleveleken keresztül.

 

A rendhagyó fotonikai bemutatók a DEAK Kooperációs Kutatási Nonprofit Zrt. kezelésében megvalósuló, „Hétköznapi tudomány” című TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0058 számú pályázat keretein belül zajlanak.

 

SZTEinfó


Fizika_napja_galeria
A rendhagyó fizika órán készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek