Bezár

Hírarchívum

A sztárok falán az SZTE oktatója

A sztárok falán az SZTE oktatója

2013. március 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemen tanító Andrejcsik István portréja is felkerült a Szegedi Sztárok Falára. A városi teátrum baritonját a színház egykori igazgatója köszöntötte, s nyitotta meg az énekes pályájáról szóló fotókiállítást, amely egy hónapig látható a Brnói Étteremben.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Andrejcsik István dedikált portréja is felkerült a Szegedi Sztárok Falára. 58. születésnapja előtt a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék oktatóját kollégái és hallgatói is köszöntötték március 12-én. A Brnói Étteremben azonban kiállítás is kapcsolódik a Szegedi Nemzeti Színház népszerű baritonjához, hiszen 1983 óta a helyi társulat tagjaként számos szerepet játszott már el. Az előadásfotókból álló tárlatot Vajda Júlia operaénekes állította össze, a tárlat egy hónapig lesz látható.kep3

A rendezvényen Nagy László is köszöntötte az esztergomi születésű énekest. – Az évek során Andrejcsik István szegedivé lett, színházi és közéleti szerepvállalása miatt neki is a falon a helye – mondta a teátrum egykori direktora. – Tisztességgel és becsülettel hintette szét a tanultakat – tért ki az énekes oktatói munkájára is, aki olyan művészeket indított el pályájukon, mint Nánási Helga, Rácz Rita vagy Cseh Antal.

 

Kiss Tímea


sztárok falán galéria
Az eseményen készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek