Bezár

Hírarchívum

Az SZTE támogatja az Armel Operafesztivált

Az SZTE támogatja az Armel Operafesztivált

2013. március 28.
4 perc

Az Armel Operaverseny és Fesztivált, a hagyományoknak megfelelően, idén is Szegeden rendezik meg. Újdonság, hogy a nemzetközi zenei versenyt a Szegedi Tudományegyetem is támogatja, és az egyik gyerekopera főszereplője Lajka, az űrkutya.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2008-ban alapított, 2013-ban hatodik alkalommal megrendezendő Armel Operafesztivál támogatói közé lépett a Szegedi Tudományegyetem. A magyar és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló kezdeményezés az idei esztendőt a diákok évének tekinti – derült ki a 2013. március 28-i budapesti sajtótájékoztatón.

 

image009– Indulásától kezdve támogatja az Armel Opera fesztivált a Szegedi Tudományegyetem, többek között a librettók fordításával – mondta Csernus Sándor. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar dékánja, a szegedi Alliance Francaise elnöke kiemelte: a szegedi universitas mint kutató egyetem, és a kiemelt egyetemek egyike a kultúrában is folyamatosan jelen van, nemcsak fogyasztóként, hanem szervezőként is. Elhangzott: az egyetem több oktatója is részt vesz a nemzetközi kulturális diplomáciai életben, ezért is szívügyüknek érzik a szakma és a nemzetközi sajtó részéről is érdeklődéssel kísért Armelt, amelynek Szeged ad otthont.

A nemzetközi opera fesztivál és a mérvadó felsőoktatási világrangsorokban folyamatosan jelen lévő SZTE kapcsolata idén „intézményesül” azzal, hogy aláírásra vár az együttműködési megállapodás. E dokumentum tervezetben – többek között – szerepel, egy olyan szimbolikus árú kedvezményes jegy, és kedvezményes szabadjegy-konstrukció, melyet Szegeden kizárólag az egyetemisták és az egyetemi oktatók vehetnek igénybe. A zeneszerető hallgatóknak kínálnak olyan szabadbérletet is, melyet egy nyereményjátékon sorsolnak ki.

– A fesztivál idei október 19-i gáláján a négy oktatóból és egy hallgatóból álló SZTE-zsűri egy később kiválasztandó kategóriában ad díjat – jelentette be Csernus Sándor. Az SZTE-vezető arra is utalt, hogy tanulmányaik során a ZMK hallgatóin kívül például a bölcsészek is kapcsolatba kerülnek az opera világával – például vizuális örökség mesterszakon. – A diákok opera iránti érdeklődése hasonló struktúrájú, mint a felnőtteké: „vivő név” esetén nagyobb, míg új művészek szerepeltetése esetén gyérebb a lelkesedés egy-egy bemutató iránt. Ugyanakkor a múlt évi Armel Fesztivál új színfoltját jelentették az SZTE Kulturális Irodája felhívására született sok-sok esszé az operáról.

 

Az Armel kortárs operafesztivál egy olyan énekversennyel kapcsolódik össze, mely nemcsak kiváló hangi kvalitásokat, de komoly színészi munkát is követel az operaénekesektől.

A rendezvény speciális szerkezetében a Fesztivál-bemutatókat egy komplex nemzetközi verseny előzi meg, mely során – két elődöntő alkalmával – kiválasztják a fesztivál programját alkotó operák főszereplő énekeseit.

 

image010Idén a Szegedi Nemzeti Színházban október 6. és 19. között láthatja a közönség Russell Hepplewhite Lajka, az űrkutya című gyermekoperáját, amelyet a fesztivál egyik új partnere, az English Touring Opera mutat be. A friss gyermekopera, amelyet januárban mutattak be Londonban, kifejezetten a kisiskolás korosztálynak készült. Lajka kutya űrutazásának segítségével viszi közelebb a gyerekeket a tudományhoz, az irodalomhoz, a zenéhez és a történelemhez.

Új partner az Isztambuli Állami Opera, amely a 100 éve született Benjamin Britten A csavar fordul egyet című darabját hozza Szegedre. Az Igor Stravinsky Oedipus Rex című alkotásával versenybe szálló Poznani Opera is friss partnernek számít. A Szerb Nemzeti Színház Zoran Juranic A nyár utolsó virága című darabjával vesz részt a megmérettetésen, míg a házigazda Szegedi Nemzeti Színház a 200 éve született Giuseppe Verdi operáját, a Simon Boccanegrát viszi színre.

Az állandóságot jelenti a Szegedi Nemzeti Színház támogatása. Visszatér a versenybe a svájci Théatre Bienne Soleure és a pilseni társulat, amely Csapó Gyula Pheadra című új művét mutatja be Alföldi Róbert rendezésében. Új szereplője lesz a versenynek és a fesztiválnak a bécsi Neue Oper, valamint Tbilisziből a Grúz Állami Operaház.

A szerepekre hirdetett verseny budapesti első fordulóját idén először a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen rendezik meg április 14-én. A zsűrit vezető Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta: örvendetes lenne, ha minél több magyar jelentkező nevezne, hiszen a verseny sok külföldi bemutatkozási lehetőséggel jár.

Szeged város változatlanul a fesztivál mellett áll, 40 millió forinttal támogatja a rendezvényt - emelte ki Havas Ágnes. Az Armel Opera Fesztivál igazgatója a sajtótájékoztatón hozzátette: állami támogatásként egyelőre csak 5 millió forinttal számolhatnak.

SZTEinfo

A sajtó háttéranyag itt letölthető

Az operaénekeseknek szóló felhívás itt megtekinthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek