Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2009. július

2009. július 28.
1 perc
A vidéki felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem fogadhatja szeptembertől a legtöbb elsőévest az összlétszám és az államilag támogatott képzések tekintetében is, derül ki a Felvi.hu felvételi statisztikáiból. Az eredmény nem meglepő, hiszen a szegedi universitas már a tavaszi jelentkezések alapján összeállított egyetemi rangsorban is a második helyet foglalta el.
2009. július 24.
1 perc
 
Csaknem 8000 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől a Szegedi Tudományegyetemen. Az idei felvételi eredmények szerint a szegedi intézmény az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzések tekintetében is jelentősen növelni tudta hallgatói létszámát, így a tavalyi évhez képest 23%-kal, szám szerint 1788 fővel többen nyertek felvételt az egyetem valamely szakára.
2009. július 15.
2 perc

Szervezett formában érkezhetnek Romániából a gyógyulni vágyók a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba a Medicaltourism Corp. S.R.L., a Medtour.ro Kft. és a Klinikai Központ között nemrég létrejött megbízási szerződésnek köszönhetően. Az együttműködést az tette lehetővé, hogy az EU tagállamaiként kölcsönösen egyre könnyebben vehetjük igénybe szomszédságunkból eredő adottságaink előnyeit is – mondta el a témában tartott sajtótájékoztatón Prof. Dr. Pál Attila, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke.

Medical Tourism Corporation S.R.L.-lel és a MedTour.ro Kft.-vel kötendőegyüttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása
2009. július 15.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
tisztelettel meghívja Önt 2009. július 15-én szerdán 11.00 órakor
a Medical Tourism Corporation S.R.L.-lel és a MedTour.ro Kft.-vel kötendő
együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására.

 

MEGHÍVÓ

2009. július 07.
1 perc
A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja a hallgatói igények teljes körű kielégítése érdekében tovább bővítette szolgáltatásait, Bababarát Területet alakított ki, melyet a TIK minden látogatója igénybe vehet.
MRK3
2009. július 02.
4 perc
A magyar kutatás és innováció fejlesztését, a teljesítmény- és minőségorientált finanszírozási rendszer bevezetését és a magyar felsőoktatás nemzetközi népszerűsítését tartja a legfontosabb feladatnak az új elnök.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek