Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2018. november

2018. november 27.
2 perc
A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt Nyílt Napjára 2018. november 29-én, csütörtökön 8 órára.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.)
2018. november 23.
1 perc
A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ tisztelettel meghívja Önt a Hulladékcsökkentési Hét részeként szervezett programjára 2018. november 27-én, kedden, 14 órára.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10., 6722)
2018. november 23.
2 perc


A legjobb képzőhelyek között szerepel a szegedi működésének 90. évfordulóját ünneplő SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar. A Figyelő legfrissebb listája szerint tanítóképzésben első, gyógypedagógus képzésben második, óvodapedagógus képzésben a harmadik legjobb a szegedi intézmény.

2018. november 15.
3 perc

A lézerkutatás társadalmi hasznáról is beszélt a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadásában a Nobel-díjas Gérard Mourou, az ELI ötletgazdájaként ismert lézerfizikus.

2018. november 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt Gérard Mourou Nobel-díjas lézerfizikus előadására 2018. november 15-én, csütörtökön, 11 órára.

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi terem (Szeged, Ady tér 10., 6722)

2018. november 07.
1 perc
A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából rendezett Ünnepi Szenátusülésre 2018. november 10-én, szombaton, 11 órai kezdettel.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Központi Épület 2. emeleti díszterem (Szeged, Dugonics tér 13.)
2018. november 07.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt Yosef Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövetének szegedi látogatására 2018. november 9-én, pénteken, 11 órára.

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Központi Épület 2. emeleti rektori tárgyaló (Szeged, Dugonics tér 13.)

2018. november 05.
1 perc
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar tisztelettel meghívja Önt a III. Informatikai Szakmai Napra 2018. november 7-én, szerdán, 10 órára.
Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek