Egyetemi Hírlevél

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele - 2008. Május 23.

A 427. születésnap

A szenátus tavalyi döntése értelmében a szegedi egyetem a Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király által 1581. május 12-én megalapított kolozsvári akadémia örökösének tekinti magát. Idén köszöntötték első alkalommal az SZTE-n a kora újkori eszmei-szellemi előd születésnapját.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Közönségsikert aratott a juhásztalálkozó

Megújult programkínálattal és új helyszínen várta a szakma iránt érdeklődőket és a családokat a XXIV. Szent György-napi juhásztalálkozó. Az SZTE Mezőgazdasági Karának rendezvényén főzőversenyt, elméleti megmérettetést, fajtafelismerési vetélkedőt és gyermekrajzversenyt is tartottak.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

A Sófi-ösztöndíjasok

Két bölcsész-, egy csillagász-, egy fizikus- és egy orvostanhallgató lett az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány idei, 1 millió forint összdíjazású pályázatának győztese. Hárman közülük már 2007-ben is a díjazottak között szerepeltek.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

A pillanat művészete

Szegedi sikerek is születtek az SZTE Zeneművészeti Karán megtartott VI. Országos és I. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen. A rangos versenyen három kategóriában indulhattak a tehetségek.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Szegedi győzelem a gitárversenyen

A IX. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál keretében rendezte meg az Országos Egyetemi Gitárversenyt az SZTE Zeneművészeti Kara. Az utóbbi években nem került sor hasonló megmérettetésre klasszikus gitár szakon tanuló hallgatók számára.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Csak átjárás van

A SZTE Bölcsészettudományi Karának vendége volt Esterházy Péter. Az író új, Semmi művészet című kötetének bemutatója előtt közönségtalálkozókról, a fordítás nehézségeiről, az írás munkajellegéről, művészet és valóság viszonyáról is nyilatkozott.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

SZTE-s hallgató lett Szeged Szépe

A Gazdaságtudományi Karon tanuló Nagy Nikolett nyerte az I. Szeged Szépe szépségkirálynő-választást. A verseny rangos zsűrije nemcsak a lányok külső adottságait, hanem intelligenciájukat, műveltségüket, sőt még Szegeddel kapcsolatos ismereteiket is tesztelte.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Bajnok az Universitas Szeged

Bár egy forduló még hátravan a női vízilabda OB I/B-s pontvadászatból, már eldőlt: idén az Universitas Szeged lányainak nyakába akasztják az aranyérmet. A szegedi egyetemisták öldöklő küzdelemben verték szentesi riválisukat a sorsdöntő rangadón.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

III. Alma Weekend

Sporttal, játékkal, szórakozással vár családi napjára kicsiket és nagyokat az SZTE Alma Mater. Június 22-én már a III. Alma Weekendet rendezik meg a Hattyas sori egyetemi sportközpontban. A szervezők minden eddiginél színesebb programmal kedveskednek a kilátogatóknak.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

A következő hetek eseményei

A vizsgaidőszak beköszönte ellenére a következő hetekben is gazdag programkínálat várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetemen. A sorból a 8. Magyar Ókortudományi Konferencia, az "Atomenergiáról — mindenkinek" című ismeretterjesztő konferencia, valamint a VII. Nonbusiness (Nonprofit és Közszolgálati) Marketing Nemzetközi Konferencia emelkedik ki.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

 

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele regisztrációköteles. A hírlevélre a Szegedi Egyetem újság weboldalán, a www.u-szeged.hu/szegediegyetem címen, az SZTEinfo menüpont alatt lehet regisztrálni. Legfrissebb híreinket ugyancsak a www.u-szeged.hu/szegediegyetem címen olvashatja.

Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, munkatársainak!

 

A hírlevél megjelenítési problémák esetén ide kattintva olvasható html-dokumentumként!