Egyetemi Hírlevél

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele - 2009. Március 27.

Állami kitüntetések az SZTE oktatóinak

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Szegedi Tudományegyetem több oktatója is magas tudományos, állami kitüntetésben részesült. Ketten, Penke Botond és Csirik János professzorok Széchenyi-díjat vehettek át.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Állásbörzét tartottak a TIK-ben

Az SZTE Tavaszi Állásbörzén huszonöt cég állított standot a József Attila Tanulmányi és Információs Központban március 11-én. Leginkább informatikusokra, mérnökökre, vegyészekre, közgazdászokra volt kereslet, de a több idegen nyelvet beszélő bölcsészek is találhattak lehetőségeket. Mintegy kétezren látogattak el a börzére.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

A Chinoin Zrt. kapta az Alma Mater Díjat

Az SZTE Tavaszi Állásbörzéjének lezárásaként idén tavasszal immár negyedik alkalommal adta át az Alma Mater Díjat a felsőoktatási intézmény alumni szervezete, az SZTE Alma Mater. A Siemens, a 3C Szeged Kft. és a GE Hungary Zrt. Healthcare K+F divíziója után most a Sanofi Aventis magyar tagvállalatát, a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.-t ismerték el a szegedi egyetemen végzettek foglalkoztatásáért.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Ismét sikert aratott a Könyvtári Éjszaka

Negyedik alkalommal rendezték meg a Könyvtári Éjszakát az SZTE-n. A március 18-i este programjai ezúttal az ég és a Föld köré szerveződtek, mindegyik valamilyen módon a csillagászattal, a földrajzzal, a térképekkel, a glóbuszokkal, a felfedezésekkel és a felfedezőkkel volt kapcsolatos.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>


Humán OTDK Szegeden

2009-ben újra összemérik tudásukat a magyar felsőoktatási intézmények legtehetségesebb hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencia keretében. A XXIX. OTDK-t tizenhat nagy szekcióban rendezik meg, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara ezek közül az egyik legnépesebb és legrangosabb: a humán tudományi házigazdája lehet. Az eseményre rekordszámú résztvevőt, több mint négyszáz indulót várnak április közepén.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Folytatódik az egészségügyi integráció

A szegedi egészségügyi integráció újabb lépéseként immár 21. századi körülmények között működhet az SZTE reumatológiai klinikája, valamint a krónikus belgyógyászati és geriátriai osztálya. Az I-es kórházból kiköltözött betegellátó egységek a Kálvária sugárúti telephely felújított épületszárnyaiban kaptak helyet.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Kaland és kihívás Európától Afrikáig

Két szegedi hallgató is részt vett az idei esztendőben a Budapest–Bamako-ralin. Az „Opeles Csajok”, Kapitány Dorottya és Pánczél Gyöngyi a 8000 kilométeres verseny és jótékonysági túra minden percét élvezték, s úgy tervezik, jövőre is visszatérnek a sivatagba.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>

Sportpályázatot nyert az SZTE

Több mint 12 millió forintot költhet majd sportfelszerelésre, sportrendezvényekre a szegedi egyetem a Szegedi Rekreációs Sport Club sikeres pályázatának révén. Jut új zsámolyokra, labdákra és egyenfelszerelésre is, valamint lecserélik a Topolya sori csarnok palánkjait.
A teljes cikk a Szegedi Egyetem honlapján olvasható >>





A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele regisztrációköteles. A hírlevélre a Szegedi Egyetem újság weboldalán, a www.u-szeged.hu/szegediegyetem címen, az SZTEinfo menüpont alatt lehet regisztrálni. Legfrissebb híreinket ugyancsak a www.u-szeged.hu/szegediegyetem címen olvashatja.

   

Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, munkatársainak!

 

A hírlevél megjelenítési problémák esetén ide kattintva olvasható html-dokumentumként!