SZTEinfo Egyetemi Hírlevél
A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele – 2014. március

 
Az SZTE polgárait díjazták a nemzeti ünnepen
2014. március 15-e alkalmából a Szegedi Tudományegyetem számos kiváló oktatója, kutatója részesült rangos állami kitüntetésben.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Három egyetemi díjazott a 25 éves Szegedért Alapítvány gáláján
A 25 éves Szegedért Alapítvány 2014. évi négy díjazottja közül három kötődik az SZTE-hez. Az elismeréseket ünnepi gálán adták át a Szegedi Nemzeti Színházban.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Kedvezőek voltak az EUA-bizottság első benyomásai a szegedi egyetemről
Nemzetközi audit megszerzését tűzte ki célul az SZTE. 2014. március közepén ötfős bizottság látogatta meg az universitast, a második kör április végén várható, az írásos riport pedig júniusra készülhet el.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Újabb nemzetközi megmérettetésben vesz részt az SZTE
A nemzetköziesítés jegyében és elsőként vesz részt a hazai tudományegyetemek közül az SZTE abban a nemzetközi auditálási folyamatban, amelyet a Campus Hungary Program támogat és a Tempus Közalapítvány szervez. Készül az SZTE intézményi értékelése a nemzetköziesítés területén.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Az SZTE kutatói is részt vesznek a Nemzeti Agykutatási Programban
A 12 milliárd forint kormányzati támogatással induló Nemzeti Agykutató Programban (NAP) aktív szerepet játszanak szegedi kutatók is. Például a NAP öt pillére közül az egyik, a klinikai idegtudományi kutatások pillérének társelnöke Vécsei László, az SZTE ÁOK dékánja.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Simonka Zsolt a második Az év orvosa versenyen
Ünnepélyes gálán adták át az Astellas-díjat. A legtöbb szavazatot a kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, Kelemen Edit kapta, így ő lett az év orvosa. Simonka Zsolt szegedi sebész a második helyet szerezte meg.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Európa hullámhosszán az SZTE-ről
Eurorégiós műsort készítenek a szegedi, a temesvári és a szabadkai rádiósok. A magyar, román és szerb nyelvű műsor legutóbbi adásában beszámoltak a Szegedi Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem kapcsolatairól is.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Szabó Marcell a VI. Nemzetközi Bartók Béla zongoraverseny győztese
A hatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny a Szent-Györgyi Albert Agórában zárult. Az egy héten át tartó zenei megmérettetést Szabó Marcell, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktoranduszhallgatója nyerte.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Több mint ezerötszázan látogattak el az SZTE Tavaszi Állásbörzére
Közel 40 kiállító fogadta és tájékoztatta az érdeklődőket a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzén a József Attila és Információs Központban. A részt vevő cégek álláshelyeket és szakmai gyakorlati lehetőségeket is kínáltak. A Morgan Stanley érdemelte ki a 2014. évi Alma Mater Díjat.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Amerikai ösztöndíj-lehetőségekről tartottak tájékoztatót az SZTE-n
Az Egyesült Államokba szóló Fulbright-ösztöndíjpályázatokról, a pályázás folyamatáról tartottak tájékoztató előadást a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületében.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Számos ösztöndíj az SZTE Tehetségpontnál
Idén is többféle ösztöndíjat hirdet az SZTE Tehetségpont, a pályázati felhívások már elérhetőek a Tehetségpont oldalán. A tehetséggondozó szervezet egyetemi egységekkel, Szeged városával és nagyvállalatokkal együttműködve ösztöndíjaival támogatja az egyetem legtehetségesebb hallgatóit.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
 
SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, SZTE MédiaCentrum, 2014
 

 

© 2014 Szegedi Tudományegyetem minden jog fenntartva

 







This email was sent to *|EMAIL|*
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
*|LIST:ADDRESSLINE|*

*|REWARDS|*