SZTE magazin

nyito_Vince_Veronika

Nők a Tudományban Kiválósági Díjas az SZTE kutatónője

A számítógépes nyelvészet területén elért eredményeiért nyerte el a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat Vincze Veronika a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa. A kutatónő elsősorban a közösségi médiában keletkező szövegek automatikus feldolgozásával foglalkozik, de részt vesz egy demencia kutatásban is, melyben az Alzheimer-kóros betegek nyelvi sajátosságait vizsgálják.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nők a Tudományban Kiválósági Díjban részesült Vincze Veronika, az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport munkatársa. Az elismerést olyan fiatal kutatónők nyerhetik el, akik amellett, hogy kiemelkedő teljesítményt érnek el szakterületükön, részt vesznek a természettudományos pályák népszerűsítésében a fiatal lányok körében. Az SZTE kutatónőjét tudományos munkája mellett az informatikai pálya népszerűsítéséről is kérdeztük.


- Mit is jelent pontosan a számítógépes nyelvészet? Mely területével foglalkozik?


honalpra_portre- A számítógépes nyelvészet lényege, hogy a szövegeket a számítógép számára is értelmezhetővé tegyük. Amikor a számítógép szembesül egy szöveggel, az még csak karakterek sorozata, de ezt valamilyen módon elemezni kell, mondatokra, szavakra bontani. Ehhez különböző nyelvészeti programokat, nyelvi elemzőket, algoritmusokat dolgozunk ki. Az emberek sokféleképpen fogalmaznak meg egy-egy gondolatot, ezért nem elegendő olyan algoritmust készítenünk, ami egy-egy kulcsszóra keres rá. Ki kell gyűjteni azokat a kapcsolódó szavakat is, amelyek hasonló jelentéssel bírnak. Az információkinyerés egyik módja lehet a dokumentumok kulcsszavakkal való ellátása. Egy korábbi projektünk például önéletrajzok automatikus feldolgozására irányult, mellyel könnyen meghatározhattuk az egyének iskolai végzettségét, nyelvi képzettségét.


- A számítógépes nyelvészeten belül jelenleg elsősorban az internetről származó szövegek, például Facebook- és Twitter-üzenetek automatikus feldolgozásával foglalkozom. A számítógépes feldolgozással megállapíthatjuk például, hogy egy blogbejegyzés, poszt vagy termékismertető pozitív vagy negatív véleményt hordoz.


- A mindennapi életben hol találkozhatunk számítógépes nyelvészeti megoldásokkal?


- Nyelvtechnológiai eszközök találhatók a számítógépes ajánlórendszerek mögött, például amikor rákeresünk egy megvásárolni kívánt termékre akkor automatikusan megjelennek a hasonló tartalmú ajánlatok is. Akár kereséseink, akár a közösségi médiában használt posztjaink alapján automatikus ajánlásokat kapunk- e mögött is nyelvészeti alkalmazások állnak. Számítógépes nyelvészeti alkalmazásokra épülnek a napi szinten használatos gépi fordító alkalmazások, a helyesírás és nyelvi ellenőrzők és az archívumos keresők is.


- Hogyan jelenik meg a számítógépes nyelvészet a tudományos világban?


- A számítógépes nyelvészetnek orvosi alkalmazásai is vannak. Jelenleg egy demencia kutatásban dolgozunk együtt orvosokkal. A projekt lényege, hogy írott és hangzó anyagok alapján megpróbáljuk megtalálni azokat a nyelvi jelenségeket és sajátosságokat, amelyek alapján megkülönböztethetők az egészséges és beteg emberek. Az eljárással az Alzheimer-kórban vagy kognitív zavarban szenvedő személyt nyelvhasználata alapján el lehet különíteni az egészséges emberektől. Ez a kutatás a jövőben egyfajta szűrővizsgálatként is jelentkezhet az egészségügyi ellátásban.


- A Nők a Tudományban Kiválósági Díj odaítélésnél szempont volt, hogy a díjazott részt vegyen a természettudományos pályák népszerűsítésében a fiatal lányok körében. Milyen tapasztalatai vannak, a középiskolás lányok körében népszerűek a természettudományos tárgyak?


- A szegedi egyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Tanszéke évek óta részt vesz az országos Lányok Napja rendezvénysorozatban, melynek célja bebizonyítani, hogy az informatikai pálya a nők részére is nyitott. Minden évben vannak olyan érdeklődő lányok, akik végül informatikai pályán tanulnak tovább. Az SZTE-n tanuló informatikusok körülbelül 15%- a lány, ezen a jövőben szeretnénk növelni. A TTIK-n informatika területen alap-, mester és doktori szinten is lehet tanulni. A tanulmányok elvégzése után sokan az ipari szektort választják, de lehetőség van a kutató munkára is. A Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal elismerték a tudományos teljesítményemet, és a szakma népszerűsítésért tett munkámat. Ugyanakkor ez a díj kitűnő lehetőség arra, hogy tovább népszerűsítsem az informatikus pályát és a saját kutatási területemet a fiatalok körében.


- Hogyan került Ön a számítógépes nyelvészet területére?


- Már iskolás korom óta egyformán érdekeltek a humán és reál tárgyak. A pályaválasztáskor mégis humán területen indultam el: az SZTE-n általános nyelvészet és angol szakon tanultam. Még hallgatóként bekapcsolódtam a Természettudományi és Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport munkájába, ami mind nyelvészeti mind informatikai tudást igényelt. Nyelvészként dolgoztam itt több évig, majd fokozatosan elsajátítottam a munkámhoz szükséges informatikai és programozási ismereteket is. A mesterképzés elvégzése után előbb elméleti nyelvészetből, később informatikából szereztem doktori fokozatot. Kevesen rendelkeznek két tudományágban is PhD-fokozattal, így különösen büszke vagyok arra, hogy ezt nőként sikerült elérnem.


- Mit gondol, hogyan lehet népszerűsíteni az informatikus pályáját a mai lányok körében? Mitől lehet vonzó ez a terület egy továbbtanulás előtt álló fiatalnak?


- Úgy gondolom, hogy pont a számítógépes nyelvészet lehet az egyik olyan területe az informatikának, ami közelebb tudja hozni a lányokat is a természettudományos világhoz. Ez az a terület, ahol remekül lehet ötvözni a reál és humán tudományokat, a nyelvészeti és informatikai tudást. Mondhatni a számítógépes nyelvészet a természettudományok emberközeli vonatkozása, hiszen itt bölcsészettudományi ismeretekre is szükség van. A kutatói lét egyik legkedvesebb oldala, hogy a tudományos konferenciák révén az ember számos országba és egzotikus helyre eljuthat világszerte. A munkámban leginkább azt szeretem, hogy a tudományos munka mellett a hétköznapi emberek számára is hasznosítható eredménye van. Fontos felhívni a közvélemény figyelmét is arra, hogy az informatika a nők számára is érdekes pálya lehet, még akkor is, ha sok helyen „férfias” szakmaként emlegetik. A fiataloknak azt kellene csinálniuk, amit szeretnek: fontos, hogy ne hagyják magukat befolyásolni.


Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01