Az előadás során többek közt egy olyan mű is elhangzott, ami Szegeden az elmúlt fél évszázadban nem volt élőzenekari előadásban hallható.

Az est Brahms Esz-dúr trió Op.40 című kürt-trióval vette kezdetét, amit Kecskés György, Masopust Péter és Zsigmond Zoltán előadásában hallhattuk. Brahms igencsak költői – fogalmazott Marton Árpád. - A sűrűsége, a töménysége, az összetettsége a költészettel rokonítható, nagyon filozofikus. A házigazda felolvasta Paul Verlaine – A kürt szava az erdő fele csap című versét, mintegy ráhangolódásul a zeneműre. Az először intenzív, erőteljes dallamok később lassabb, lágy hangzásba váltottak, majd ismét mozgalmasság volt jellemző a darabra.

Ezután következett a Változatok egy Haydn-témára Op.56/a című mű, melyet két zongorán hallhattunk Zsigmond Zoltán és Zsigmondné Pap Éva előadásában. ­– A romantika igazi nagy tragédiája, hogy felfedezi az ember saját magához, a történelemhez, a tünékenységhez való viszonyát, és ezáltal egyfajta távolságot önmagához (…) Azt gondolom, hogy ez a fajta életérzés, ez a fajta hasadtság, örök nosztalgia az, ami a századtörténetben talán az egyik elsőként jelent meg Brahms műveiben – vezette fel a darabot a házigazda.

A zongoramű elhangzása után egy rövid szünet következett, majd ötven év után csendült fel először az f-moll zongoraötös Op.34 című darab Masopust Péter, Nagy Enikő, S. Dobos Márta, Sin Katalin és Zsigmond Zoltán előadásában. A zenemű előtt ismét Paul Verlaine egyik versét, a Prológus-t hallhattuk, amely remekül készítette fel a hallgatóságot az azt következő fantasztikumra. A zenekar előadásának a közönség oly mértékben hatása alá került, hogy egy-egy darabrész elhangzása közti csendben még egy tű leejtését is hallani lehetett volna a teremben.

Az est végeztével Zsigmond Zoltán zongoraművészt kérdeztük az előadókról, a hangversenyekről és a darabok kulisszatitkairól.

- Hogyan készülnek fel az előadók egy-egy ilyen nagyszabású koncertre?

- A kezdetek kezdetén természetesen először tisztázzuk azt, hogy mi is lesz a program, mit szeretnénk játszani az elkövetkező egy évben. Tulajdonképpen ugyanúgy készülünk fel rá, mint bármilyen más hangversenyre – egyénileg tanuljuk meg a szólamot, mindenki saját maga, egyedül. Ezután összeülünk, és megpróbáljuk közös nevezőre hozni az elképzelésinket.

- Mennyi időbe telik a felkészülés egy fellépésre?

- Nehéz megmondani, mindenkinek más, de azt hiszem, az minden előadónak a magánügye, hogy mennyit dolgozik, mennyit készül. A legfontosabb talán a munka, a művészi teljesítmény, az akarás intenzitása, ezek azok a tényezők, amik a leginkább befolyásolják a felkészülési időt.

- Milyen más helyeken szoktak még fellépni a művészek?

- Ez nagyon változatos! A Zeneművészeti Kar oktatói járják a világot. Például Masopust Péter, a Kamarazene Tanszék vezetője éppen most tért vissza egy Egyesült Államokban rendezett koncertjéről. A többi zenész ugyanígy van, ahogy időnk engedi, utazunk sok különböző helyre a világban.

- Mi alapján választják ki az aktuális zeneszerzőt, akinek darabjait bemutatják a hangversenysorozat keretében?

- Sokszor történik ez úgy, hogy megnézzük a naptárt, és ha valamelyik neves szerzőhöz kötődik évforduló, akkor az ő műveit játsszuk – így volt ez tavalyi Bach szériával is. Az idei Brahms–koncertek nem dátumhoz kötöttek voltak, sokkal inkább befolyásolta az, hogy az apparátus, aki játszott, most ért rá egyszerre – nos, az élet gyakorlati dolgait is figyelembe kell venni.

- Fellépés előtt szokott még jelentkezni izgalom?

- A mai koncert záró száma, az f-moll zongoraötös az elmúlt fél évszázadban nem hangzott el Szegeden. Ez nem véletlen – hiszen ez a darab emberfeletti teljesítményt követel minden előadótól. A hangszerek lehetőségeinek, és az emberi teljesítőképességnek egyaránt a felső határát súrolja, és ilyenformán az ember nem is tudja, izgulhat-e még egyáltalán. Talán ahhoz lehetne hasonlítani az érzést, ahogyan egy sportoló készül az olimpiára – amikor elkövetkezik a verseny pillanata, már nincs helye izgalomnak, csupán a teljesítményre koncentrál.

SZTEinfo: Kósa Boglárka

Fotó: SZTE Alma Mater