Szegedi Tudományegyetem | Öregdiákjaink sikertörténete - Wodala Márk, az Oscar-gála szinkrontolmácsa

SZTE Magazin

kiemelt_wodala_mark

Öregdiákjaink sikertörténete - Wodala Márk, az Oscar-gála szinkrontolmácsa

2017. március 07.

5 perc

Wodala Márk, a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatója mintegy húsz éve szinkrontolmácsként tevékenykedik. Számos neves rendezvényen, konferencián dolgozott már, legutóbb a 2017-es Oscar díjátadó gálát. Szegeden született, most Budapesten él, gyakran hívják külföldre is dolgozni. Édesapja szintén tolmács, édesanyjáról pedig egy díjat is elneveztek, amit húsz éven keresztül adtak át az SZTE angol tanszékén tanuló, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak. Interjúnkban Wodala Márk többek között a szinkrontolmácsolás kihívásairól, az Oscar gáláról, és az SZTE-n eltöltött éveiről mesélt nekünk.

Cikk nyomtatás

Link küldés

Az SZTE-n milyen szakra jártál?

Angol szakon végeztem, 2000-ben szereztem meg az abszolutóriumot, a szakdolgozatomat 2003-ban írtam meg. Ugyanakkor a posztgraduális tolmács- és fordító szakot végeztem el párhuzamosan az angol szak végén, negyed és ötöd évben.

Jelenleg mivel foglalkozol, hol dolgozol?

Szabadúszó szakfordítóként és tolmácsként ott dolgozom, ahol munkát kapok.

Mióta foglalkozol ezzel?

Elég régóta, igazság szerint, amióta ott hagytam az egyetemet. 1999-ben volt az első munkám, akkor még be sem fejeztem a sulit, de 2000-től folyamatosan ezt csinálom. Most lesz tizennyolc éve, tehát most tölti majd nagykorúságát a pályafutásom.

Mindig is szinkrontolmács szerettél volna lenni?

Nagyjából gimnázium vége felé döntöttem el. Sokban köszönhető ez édesapámnak, aki szintén szinkrontolmács, és láttam, hogy ez egy olyan szakma, ami tetszene nekem. Tetszik a vele járó szabadság, hogy nincs annyi kötöttség, mintha az ember munkahelyre járna, nincsenek beosztottak, nincs főnök, tehát nincs senki, aki az embert halálra idegesíthetné, szekálhatná.

Voltál már hasonló nagy kaliberű rendezvényen, mint az Oscar-díj átadó?

Igen, bár én sem mentem el Los Angelesig, csupán az MTVA épületéig Óbudán. Én ilyenkor bent ülök egy tolmácsfülkében, monitoron keresztül nézem az eseményeket, és így tolmácsolok élőben. Egyébként ez már a harmadik Oscar, amit szinkrontolmácsoltam.

Mennyire volt betekintésed a rendezvény mögé, a kulisszatitkokba?

Összességében nem sokkal több, mint amit az átlag néző lát. Esetenként script-et is küldenek, azaz forgatókönyvet, ami nekem óriási segítség értelemszerűen, hiszen sokszor a díjakat átadók borzasztó sebességgel olvasnak föl hat-nyolcsoros, többszörösen összetett mondatokat, amik távolról sem emlékeztetnek az élőbeszédre, és szinte lehetetlen tolmácsolni. Ugyanakkor a műsorvezető szövegkönyvét sosem küldik el. És persze természetesen a díjazottak szövegét sem tudhatjuk előre, hiszen azt sem tudhatjuk, hogy ki nyer. És mint a mostani gálán kiderült, ők sem tudják előre. Így van! Egyébként ilyen baki még sosem történt az Oscar-on, példátlan volt. Mindenki nagyon ledöbbent.

Mi volt a legnagyobb szakmai kihívásod 18 év alatt?

Nagy kihívást jelent például az Oscar-díj gála szinkrontolmácsolása, pont azért, mert nem lehet tudni előre, mit mondanak, és ugye élő a műsor, de bármilyen hasonló TV-s szereplés nehézséget okozhat. Ezen túlmenően, kizárólag szakmai szempontból óriási kihívást jelent, amikor olyan emberek beszélnek, akiket nem lehet érteni egyáltalán, mert nem anyanyelvű előadók, és borzasztóan beszélnek angolul. Ezzel kapcsolatban van is egy vicces történetem. Egy rendészeti konferencián minden előadást követően lehetőség volt kérdések feltevésére, amivel egy Tokióból érkezett rendőr rendre élt is. Sajnos azonban a kérdései rendre azzal kezdődtek, hogy „In Tokyo, you know, we do things different…”, majd úgy folytatódtak, hogy alig lehetett egy árva szót érteni belőlük. A kollégámmal próbáltuk kitalálni, hogy egyáltalán miről beszélhet – több-kevesebb sikerrel. Végül a sors (és az angol anyanyelvű levezető elnök) megkegyelmezett, mert a harmadik ilyen kérdését félbeszakítva rendkívül udvariasan közölték a japán úriemberrel, hogy sajnos, idő hiányában, még sincs lehetőség élőben feltenni a kérdéseket, helyette azokat szívesen fogadják az előadók írásban, és majd később válaszolnak rájuk.

Szereted a külföldi utakat?

Szeretem is, meg nem is. Hogyha Pesten vagyok, akkor szeretem, hogy a saját ágyamban alhatok, külföldön viszont van csomó lehetőség kipróbálni dolgokat, gondolok itt például a helyi különleges ételekre. Sokszor van, hogy sok a szabadidőnk, és ez jó, mert szét tudunk nézni egy-egy helyen. Nagyon tetszett például Heidelberg, az csodaszép város.

Mit tudnál tanácsolni annak, aki tolmács szeretne lenne?

Menjen tolmácsképzésre! Egyébként most magam is oktatok az SZTE-n, kéthetente tartok két szemináriumot az angol tanszéken, mesterképzésen. Dudits András volt évfolyamtársam hívott, mert úgy gondolta, hogy érdemes lenne gyakorló tolmácsokat bevonni a képzésbe.

Mióta tanítasz? Szereted csinálni?

Ez most a hatodik félév. Az, hogy mennyire élvezem a tanítást, nagyban függ attól, hogy milyen a csoport, mennyire motiváltak. Némelyikük nagyon jó, lelkes, de sajnos előfordult már olyan is, hogy egy csoport csak a fordítás iránt érdeklődött, így hiányzott a motivációjuk a tolmácsoláshoz.

Mennyi szabadidőd van? Van valamilyen hobbid?

Van bőven szabadidőm, még olyan is előfordul, hogy két-három-négy hétig nincs munkám. A hobbim a futás, bár karácsony tájékán viszonylag sokat kihagytam, de például voltam futni tegnap is, és sikerült tizenöt kilométert megtenni. Amatőr versenyekre járok, és már kétszer lefutottam a maratont.

Milyenek voltak az egyetemi éveid?

Én nagyon szerettem egyetemre járni, mint ahogy Szegedet is, ami ugye a szülővárosom. Hat évig jártam ide, mert halasztottam egy évet, Skóciában töltöttem el több mint hat hónapot. Ott is nagyon jó volt, szerettem is volna ott élni, rendszeresen jártunk ki gyerekkoromban. Ott dolgoztam, aztán visszajöttem Szegedre, és befejeztem a tanulmányaimat.

SZTEinfo

További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2017. számában.