Tudásportál 2018. augusztus

2018. augusztus 31.

Az agykutatásban áttörést hoz a „csipkebogyó sejt”, annak az új típusú idegsejtnek a vizsgálata, amit eddig semmilyen laboratóriumi kísérletekben használt állatban sem figyeltek meg. A felfedezés az SZTE biológus professzora, Tamás Gábor és az Allen Agytudományi Intézet munkatársai együttműködésének gyümölcse. A szegedi akadémikust a tudományos szenzáció hátteréről és a munka folytatásáról is kérdeztük.

2018. augusztus 30.

Vörös Zsuzsanna, öttusázó olimpiai bajnok hallássérült kisfián segítettek az SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika orvosai. Áron a Magyarországon elérhető legmodernebb beszédprocesszort kapta meg, így hamarosan megtanul beszélni is.

2018. augusztus 26.

Az édesburgonya, vagyis a batáta termesztésének jövője érdekli Herczeg Evelynt. A Szegedi Tudományegyetem MGK mezőgazdasági mérnöknek készülő ÚNKP-ösztöndíjas hallgatójával és konzulensével, Szarvas Adrienn tanársegéddel beszélgetve azt is megtudtuk, mi a növényorvos dolga.