Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

SZTE JGYPK 2019. június

2019. június 27.
1 perc

Dr. Fejős Sándor a JGYF Kiadó gondozásában megjelent kötetében egy délvidéki kisváros, Magyarkanizsa dualizmus kori művelődéstörténetét dolgozza fel az adott korszak kulturális életének négy meghatározó színterén – az oktatásügy hiánypótló törekvésén, a virágkorukat élő társadalmi szervezetek közösségformáló erején, a helyi sajtó megjelenésének szerepén és a régióban kibontakozó új iparág, a gyógyturizmus fejlődésén – keresztül.

2019. június 20.
1 perc

Dr. Pető Bálint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója, a könyv alapjául pedig 2018-ban sikeresen megvédett doktori értekezése szolgált. Témaválasztásában nagy szerepet játszott a városhoz való szoros érzelmi kötődése, hiszen gyermekéveit Szentesen töltötte.

2019. június 20.
1 perc
Karunk oktatói június 20-án könyvbemutatót tartanak a SZAB Székházban 18 órai kezdettel.
2019. június 17.
1 perc

Az EFOP 343 AP2 JGYPK5 pályázat keretén belül az Informatika Alkalmazásai Tanszék Az adatelemzés statisztikai módszerei címmel 20 órás képzést indít. Az első két óra interaktív előadás, melynek célja, hogy a képzést a résztvevők érdeklődésének és igényeinek megfelelően minél differenciáltabban tudjuk tematizálni.

2019. június 14.
2 perc

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban negyedik alkalommal került megrendezésre Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig címmel a PhD hallgatók és doktorjelöltek országos konferenciája. A tanácskozás tizenhat előadója az ország számos egyetemén készül a magasabb tudományos fokozat megszerzésére.

2019. június 13.
1 perc

A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium (SZKRSZ) felvételt hirdet a 2019-2020. tanévre szegedi felsőoktatási intézmények bármely szakára jelentkező, vagy már ott tanuló diákok számára.

2019. június 12.
1 perc

Dr. Fejős Sándor és dr. Pető Bálint kiadványairól beszélget a szerzőkkel prof. dr. Zakar Péter, dr. Döbör András és dr. Forró Lajos a JATE Klub teraszán június 16-án.

2019. június 12.
1 perc

Június 7-én, pénteken sikeresen záróvizsgázott a vajdasági magyar inkluzív fejlesztő szakpedagógus kollégák első csoportja Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ (VM4K) épületében.

2019. június 12.
1 perc

90 éve Szegeden – a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar jubileumára történeti monográfia jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában.

2019. június 06.
1 perc

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tudományos Diákköri Tanácsa 2019. június 12-én 16:00 órakor a Díszteremben tart ünnepséget.

2019. június 04.
1 perc

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

és az SZTE JGYPK Hallgatói Önkormányzatának közös pályázata.

2019. június 04.
1 perc

Dr. Fizel Natasa, karunk oktatója tart előadást 2019. június 6-án, 17 órai kezdettel a Tömörkény István Művelődési Házban.

2019. június 04.
3 perc

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj a Szegedi Tudományegyetemen kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatók számára nyújt havi 40 ezer forintos támogatást 10 hónapon keresztül. A pályázat benyújtásával egyidejűleg a kiemelt tanulmányi ösztöndíjra is jelentkezhetnek a hallgatók. Az ösztöndíj pályázatok benyújtási határideje 2019. július 5. (péntek) 23:59 óra.

2019. június 04.
3 perc

Az ünnepségen Honor Pro Meritis, Magister Emeritus, Magister Emerita, Pro Facultate, Pro Educatione, Pro Iuventute kari kitüntetéseket és tanácsosi címeket adott át Dr. Döbör András dékán úr.

2019. május 20.
1 perc

Az ösztöndíj célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek