Bezár
Dr. Prónay Szabolcs - Önéletrajz

Dr. Prónay Szabolcs - Önéletrajz

2021. augusztus 04.
1 perc

Dr. Prónay Szabolcs a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán végzett okleveles közgazdászként, és 2011-ben itt szerzett doktori fokozatot márkahűség vizsgálatának témakörében. Habilitációját fogyasztói döntések vizsgálata területén szerezte 2019-ben. 2006-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Kürthy Pál emlékdíját, melyet a marketing területén kiemelkedő fiatal kutatóknak ítélnek oda. Oktatási teljesítményét 2018-ban az SZTE Gazdaságtudományi Kar Év férfi oktatója címmel, 2020-ban pedig az SZTE Év fiatal oktatója címmel ismerték el. Jelenleg az SZTE GTK Üzleti Tudományok intézetének docense, illetve idegenforgalmi és üzleti tanácsadási területen dolgozik marketing szakértőként. Az európai marketinges akadémiai közösség (EMAC – European Marketing Academy) tagja és nemzetközi konferenciáinak rendszeres előadója, továbbá a legjelentősebb hazai marketing közösség (EMOK – Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért) elnökségi tagja. Nemzetközi (Erasmus+) projektekben jelentős tapasztalattal rendelkezik projektmenedzserként.

Az oktatási és tudományos élet mellett Prónay Szabolcs a tehetséggondozás terén is elkötelezett. Mentorálása mellett több mint 200 szakdolgozó végzett kutatómunkát, jelenleg 5 PhD hallgatónak témavezetője, és az elmúlt 12 évben több hallgatója is I. helyezést ért el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Alapító tagja az SZTE Marketing Klubjának és az SZTE Innováció Klubjának egyaránt.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    máj
    14
    Kárász utcán megtekinthető május 14. és június 10. között
    08:00
    Kárász utcán megtekinthető május 14. és június 10. között
    08:00
  • *
    máj
    30
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    10:00 - 15:00
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    10:00 - 15:00

Kapcsolódó hírek