2024. május 30., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  8. szám - 2007. április 16.  --  Egyetemi élet
108 ezer felvételiző
Bár a felvételizők létszáma a tavalyi több mint 132 ezerrol 108.132-re csökkent, a beadott jelentkezések száma mintegy 5 százalékkal meghaladta a tavalyit, és több mint 400 ezer volt. A legtöbben, 17.905-en idén is az ELTE-re adták be jelentkezésüket, Pécsett 17.498-an, az SZTE-n pedig 16.109-en szeretnének továbbtanulni. Figyelemre méltó azonban, hogy míg az ELTE-n egyötödével, Pécsett pedig 15 százalékkal csökkent a felvételizők száma, Szegeden némileg szerényebb: 14 százalékos ez az arány.
2007-ben a felsőoktatási intézmények összesen 56 ezer államilag támogatott hallgatót vehetnek fel. A vonatkozó kormánydöntés tartalmazza azt is, hogy az összlétszám miként oszlik meg képzési területek és szintek, valamint munkarendek – nappali, esti, levelező tagozat – között. Az összesített adatok azt mutatják, hogy az 56 ezer államilag támogatott helyre mintegy 84 ezer fő jelentkezett, ami a képzési területek, szakok többsége esetében jelentős versenyhelyzetet jelent. A felvételizők közül elso helyen 7.580-an jelölték meg az SZTE-t, államilag finanszírozott képzésen pedig 13.322-en szeretnének továbbtanulni.
Az országos statisztikákat áttekintve kiderül, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva növekedett az informatikai, muszaki és természettudományos területen továbbtanulni kívánók száma, és csökkent a jelentkezők és a jelentkezések száma az államilag támogatott nappali alapképzésben az agrár, a bölcsészettudományi, a jogi és igazgatási területen, valamint a pedagógusképzésben.
Az SZTE-t megjelölő felvételizők közül a legtöbb, 4.493 diák a BTK-n szeretne tanulni, 3.422-en a TTK-ra, 3.066-an pedig a JGYPK-ra jelentkeztek. A tavalyi esztendőhöz képest, ha szerény mértékben is, de növekedett a gyógyszerész- és mérnökképzésre felvételizők száma.
F. J.

Sport1_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár