És akkor Gyula hátradőlt a lakótelepi könyvtár gyerekszobájának kicsiny bútorai között, és azt mondta: ha idősebb leszek, ezeket a verseket már rutinból is megírom. Kicsiny bútorok, kicsiny gondolatok. Mert nem hittem abban a percben sem, hogy lemondana arról a pillanatról, amikor a költő fejében megszületik az a márvány- vagy éppen fadarab, melyből mint szobrász hosszú és nehéz szüléssel kifaragja a verset. Ötven jó rutinversért sem mondhat le egy ilyen igazgyöngyről. Betudtam a bornak, a felolvasás utáni hangulatnak, az ifjúság csapongó lélekállapotának. Mert Gyula azóta is szép verseket küld, nem rutinsorokat.
És akkor Gyula hátradőlt a JUGYU Klub színpadán, mint szép nőt szorította a gitárt. Énekelt saját verseket és más költők verseit. Társával szűk másfél órára egy előadásba emelt népdalt és régi zenét, autentikus fekete bluest, megelevenedett Tom Waits és a Jethro Tull. S bár mindkét fiatal zenész magabiztosan játszott hangszerén, az a néhány érdeklődő barát és néző a tanúm, rutinról most sem lehetett szó. És ez így van jól. Amikor még minden koncert egyedi és megismételhetetlen. A végére még jutott egy rövid jam session is, a közönség soraiból kiegészülve egy szájharmonikás fiúval. Az új JUGYU Klub így elsőre nekem jó hely, kellemes este volt.
Máj one-man band és Páli Attila
Balogh Gyula – gitár, ének; Páli Attila – fuvola, ének
JUGYU Klub
Petró János