SZTE magazin

Pero_szinhaz

Párizsban járt a Metanoia Lomtár – egykori egyetemi színpados nagysikerű kiállítása tiszteleg a Bauhaus iskola előtt

A Metanoia Artopédia Színház – amely 1990-ben alakult az akkori szegedi JATE Stúdiószínház tagjaiból, és máig szoros kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel – előadásaihoz készített mechanikus tárgyinstallációinak és meditációs objektumainak gyűjteménye meghívást kapott a párizsi Magyar Intézet Hommage à Bauhaus 100 című kiállításra. A Szegedért emlékéremmel kitüntetett Perovics Zoltán útja az Aud.Max-tól a 92, Rue Bonaparte Paris-ig.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi Metanoia Artopédia nemcsak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban is a kísérletező színházak, a kortárs művészeti törekvések iránt érdeklődők körében rendkívül népszerű színházi csoport. Vezetője, Perovics Zoltán, alias Pero, aki 1983 és 1989 között több egyetemi színházi társulat munkájába bekapcsolódott, majd 1990-ben a JATE öntevékeny művészeti csoportjaként megalapította az akkori JATE Stúdiószínház tagjaiból a Metanoia Artopédia Színházat. Az alkotóközösség először az Aud.Max-ban, majd 1996-ig a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban dolgozott, ezt követően két évig egy lakástérbe kényszerültek, azóta pedig hazai és nemzetközi fesztiválok rendszeres fellépései mellett többnyire a szegedi Grand Café mozitermében, valamint időnként a Régi Zsinagóban tartanak bemutatókat. A Metanoia Artopédia jelenleg is állandó játszóhelyet keres a városban!


A ma már független társulat – amit ma is többségében egyetemi hallgatók alkotnak – különböző művészeti műfajokat ötvöző előadásai egyedülálló formanyelvet képvisel a hazai színházi műhelyek kínálatában. Olyan nagysikerű előadások köthetők hozzájuk, mint az Eszme-idő, a Balgák kertje, Az átkozott történet vagy a Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára. Ezeket a darabokat nem lehet a megszokott, klasszikus értelemben vett színházi produkciók jellegzetességeihez hasonlítani, ugyanis olyan művészi komplexitást képviselnek, amelyben a mozgásnak, a színészi jelenlétnek, a szövegnek, a díszleteknek, a megvilágításnak és a zenének egységesen van fontos, egymásra épülő, alkalmasint egymásra reflektáló szerepe.


metanoia_artopedia_02


Kitüntetett a jelentősége az előadásokhoz készült különleges tárgyaknak és mechanikus, sokszor meseszerű szerkezeteknek. A 2006-ban elhunyt legendás avantgárd író és színházteremtő, Halász Péter megfogalmazása szerint: „Pero színháza a rend színháza, ahol a tárgyak és a fények, és a szövegek, és a szereplők egymásra felelnek, mint egy régi jó svájci óramű. Ez az ember a színház megszállottja. Ennek az embernek látomásai vannak, ez az ember a látomásait lepkehálóval elcsípi és vasba önti, fénybe, 220 Voltba, emeltyűbe, hogy visszaadja őket a szellemvilágnak. Megszállott. Van Gogh, Artaud… kasztjából.”


Pero


A 2016-ban Szegedért emlékéremmel kitüntetett Perovics Zoltán – aki az Oscar-díjas Nemes Jeles László: Az úr elköszön című rövidfilmjében látványtervezőként és szereplőként, a Saul fia című nagyjátékfilmjében néma szereplőként, a Napszálltában a rendező művészeti konzulenseként működött közre, valamint Jeles András Kossuth- és Balázs Béla-díjas színházi és filmrendező több alkotásának díszlettervezője – a Metanoia Artopédia rendezője, színésze, látványtervezője és kétkezi mesterembere. Alkotói módszerének unikális tárháza a Metanoia Lomtár: a színház előadásaihoz készített mechanikus tárgyinstallációinak és meditációs objektumainak gyűjteménye, amely az elmúlt évtizedekben – eltérő koncepció és tematika szerint – archív előadás fotókkal kiegészítve itthon és külföldön számos kiállításon szerepelt, többek között Amszterdamban, Berlinben, Potsdamban, Szentpéterváron és Szabadkán. 2018-ban például a Budapest Galériában, az intézmény alsó és felső emeletének összes helyiségét kihasználva mutatták be a teljes gyűjteményt.


parizs5


A budapesti Lengyel Intézet KANTOR 100 című pályázat kiírásának győztes pályamunkájaként – a Latarka Galériában 2015. decemberében installált Metanoia Lomtár – Artopéd Balansz című kiállítás sikerének, és a Jég-doktrínák előadás 2018-as lengyelországi meghívásainak köszönhető –, Pero 2018 májusában Hommage á Tadeusz Kantor – Artopéd ars poetica – albo „realnosc najnizszej rangi” címmel a Lomtárból külön erre az alkalomra beindított mechanikus installációival tiszteleghetett a krakkói Centre for Documentation of the Art of Tadeusz Kantor Cricoteka kiállítótermében az intézmény névadója és alapítója előtt, akit a XX. század egyik legkülönlegesebb és legmeghatározóbb színházcsinálójaként tartanak számon. Ezt követően a Lomtár meghívást kapott az újvidéki Suluv Galériába, amely a galéria 2018-as évadának legsikeresebb rendezvénye lett, és a teljes gyűjteményt meghívták az Újvidéki Modern Művészetek Múzeumába, ahol 2019. július 25-e és augusztus 11-e között kerül sor a bemutatkozásra.


parizs8


Az eltelt évek és a tavalyi Metanoia Lomtár kiállítások pozitív visszhangjának köszönhetően a szegedi Metanoiai Artopédia Színház alapítója felkérést kapott a Bauhaus 100 éves évfordulója alkalmából a Pécsi Galéria Archívum Alapítvány és partnerei által szervezett Hommage á Bauhaus 100 – című kiállítás-sorozatán való részvételre. A párizsi Magyar Intézetben április 11-e és május 24-e között francia és magyar képzőművészek alkotásai mellett Perónak erre az alkalomra tematizált és komponált installációi kerültek kiállításra. A kreatív gondolkodást és a konstruktív törekvéseket mind a mai napig jelentősen meghatározó, azokra jelentős hatást gyakorló, 1919 áprilisában Németországban létrejött Bauhaus iskola szellemisége előtt tiszteleg a nagyszabású rendezvény, melynek megnyitóján Perovics Zoltán, és alkotótársa, Erdély Perovics Andrea – aki a Szegedi Tudományegyetem végzős filozófia-esztétika szakos hallgatója – a kiállítás címével azonos performance-etűdjét mutatta be. A kiállítássorozat következő állomása pedig 2019. június 12-től a FUGA – Budapesti Építészeti Központ lesz, majd ősszel a Pécsi Galéria, novemberben a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet, a sort pedig egy római bemutatkozás zárja majd.


metanoia_lomtar_13


A Metanoia Artopédia Színházzal kapcsolatosan Pero elárulja, hogy jelenleg Platón Szókratész védőbeszédén együtt dolgoznak a mű fordítójával, a Szegedi Tudományegyetem BTK Filozófia Tanszékének oktatójával, Dr. Mogyoródi Emesével. A tervek szerint a többszereplős előadásban Erdély Perovics Andrea egy Diotima/Sophia-alak képében fogja tolmácsolni Platón művét.

 

SZTEinfo – Lévay Gizella

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01