Jövőt építő fejlesztések, a teljes autonómia visszatérése - Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték az SZTE új hallgatóit
Ünnepi szenátusi üléssel nyitották meg a Szegedi Tudományegyetem 2026/2027-es tanévét szeptember 4-én, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében. Az ünnepségen az egyetem vezetői és díszvendégei mellett az újonnan érkező hallgatókat is köszöntötték, kitüntetéseket és szakmai díjakat adtak át, majd az elsőévesek ünnepélyes esküt tettek. Az ülésen Prof. Dr. Rovó László értékelte két rektori ciklusának eredményeit, Prof. Dr. Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány új kuratóriumi elnöke pedig az egyetem teljes autonómiája mellett tett hitet köszöntő beszédében.
Az SZTE továbbra is Magyarország legjobb egyeteme
Megjelent az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2026-os rangsora, amelyben a Szegedi Tudományegyetem immár harmadik egymást követő évben a legjobb magyar egyetemként szerepel. Az SZTE a világ 501–600. legjobb egyeteme közé került: az 519. helyet foglalja el. Ezzel továbbra is Magyarország első számú felsőoktatási intézménye az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi akadémiai rangsorban.
Egészségipari innovációk, tudomány és együttműködés a középpontban – szeptemberben érkezik a OneHealth Summit – Szeged
Hagyományteremtő céllal rendezi meg 2026. szeptember 10–12. között a OneHealth Summit – Szeged egészségipari konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja. A háromnapos esemény a one health szemlélet jegyében teremti meg a párbeszéd lehetőségét a kutatók, az ipari szereplők, az egészségügyi szakemberek, a döntéshozók és a szabályozási területen dolgozó szakértők között. A rendezvényen az érdeklődő szervezetek számára kiállítási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
Az SZTE egyik központi terében bárki láthatja Karikó Katalin Nobel-díját
Mostantól állandó kiállításon tekinthető meg a Karikó Katalin Nobel-díját jelképező Nobel-arcképes plakett az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ erre alapított kiállítási terében. A Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora az őt köszöntő 2024. április 16-i díszünnepségen jelentette be, hogy Nobel-érmének 24 karátos arannyal bevont hiteles másolatát az egyetemnek ajándékozza.










