Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola művészeti iskolája idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ennek alkalmából június 7-én nagyszabású művészeti gálát rendez a TIK-ben.
Június 10-én 22 sanghaji felsőoktatási intézmény és 5 középiskola képviselői egy egész napos oktatási kiállításon mutatják be az érdeklődőknek a kínai kultúra és oktatás működésének rendszerét, a kínai továbbtanulási, valamint a két ország kapcsolatában rejlő lehetőségeket.
Június 4-én és 5-én (kedd-szerda) könyvbörzét hirdet a TIK kiállítási terében az SZTE Klebelsberg-könyvtár.
A 84. Ünnepi Könyvhét és a 12. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat kiemelt helyszíne volt Szeged. Az olvasást népszerűsítő rendezvényekről, a Szegedi Egyetemi Kiadó programjairól az SZTE Médiacentruma tudósított.
Általában a világ első ötszáz intézménye között jegyzik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) teljesítményét. A különböző rangsorokon a Tisza-parti universitas évek óta a legerősebb vidéki egyetem pozíciójában áll a hazai felsőoktatási intézmények között.
A Szegedi Tudományegyetem pályázatot hirdet a 2013/2014. tanévre köztársasági ösztöndíj elnyerésére.
A szakmai rendezvény célja, hogy bemutassák a költséghatékony és környezetbarát építészet mesterfogásait.
A búcsúzó orvostanhallgatóké és a felvételi iránt érdeklődő fiataloké volt a főszerep május 18-án az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Május 22-én és 23-án (szerda-csütörtök) könyvbörzét hirdet a TIK kiállítási terében az SZTE Klebelsberg-könyvtár.
A szegedi Szabadegyetem május 8-i estjén Buzás Krisztina tartott előadást az immunválaszt kijátszó és aktiváló mikroorganizmusokról.
Két tudományterületen – modern nyelvekben, valamint mező- és erdőgazdálkodásban – a világ 200 legjobb egyeteme között szerepel a szegedi universitas. A brit QS friss tudományterületi világranglistáján a hazai állami támogatottságú intézmények közül 6 kapott helyet.
Megjelent a Balassi Intézet által kiírt Campus Hungary program legújabb ösztöndíjas felhívása, 2013. május 30-ig lehet pályázni.
Szegeden 25 000 hallgató sóhajt fel a napsütésben: vizsgaidőszak...,amikor legszívesebben a standra menne az ember, hogy egy kényelmes napágyban ejtőzzön, kezében egy friss üdítővel, miközben kellemes zene veszi körül. Ha pedig rátör a tanulhatnék, azért előveszi a jegyzeteket is egy kicsit.
A 2011 tavaszán szegedi egyetemistákból alakult képzőművészeti társulás a kulturális élet színesítését tűzte ki célul. A város különböző területeit véletlenszerűen megrohamozó alkotók művei a kortárs irányvonalakat ötvözik változatosan.
2013. május 7-én 13 órától 18 óráig között ismét várjuk az önkénteseket.