rektori_kiemelt_nagy

Kihirdették a 2021-es központi ponthatárokat a kiemelt szakokon

Milyenek lesznek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon? Itt találjátok a 2021-es listát.


Alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakok, amelyek esetében meghatározták az állami ösztöndíjas minimumpontszámokat.


Ebben a táblázatban található szakok esetében előre meghatározták, hogy mi az a legalacsonyabb ponthatár ami alatt hallgató az adott szakra nem vehető fel. Itt fontos megemlíteni, hogy a minimum ponthatár elérése nem jelent automatikus bekerülést az adott szakra, hiszen a ponthatár felfele elmozdulhat.



forrás: eduline.hu


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Molnar_Eszter_felveteliMolnár Eszter – ZMK, oratórium és dalének

Mesterszakos hallgatóként bátran mondhatom, hogy az SZTE zeneművészeti képzése minden feltételt megad ahhoz, hogy a hallgatókból sikeres művészek váljanak. A karon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. A tanárok szakmailag támogatnak, segítenek az előrelépésben, fellépési lehetőségekben. A tanulmányokban az egyetemi könyvtár zenei különgyűjteménye is segít.



Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.