Coursera_nyito

Készüljünk együtt az egyetemre a Coursera-val

Nagyra értékeljük, hogy a jövődet a Szegedi Tudományegyetemen tervezed! Hogy megkönnyítsük a felkészülést a felvételire, majd az egyetemi életre, tarts velünk a következő hónapokban!


A Szegedi Tudományegyetemre első helyen jelentkezők számára lehetőséget biztosítunk, hogy csatlakozzanak a Coursera for SZTE programhoz, mintha már most az egyetem polgárai lennének. Ez azt jelenti, hogy ingyenesen és korlátlanul hozzáférhetnek a világ legnagyobb online oktatási felületéhez, és az ott ajánlott kurzusok elvégzésével már el is kezdhetik a felkészülést az egyetemi tanulmányaikra.

Mi a Coursera for SZTE program?

  • A Coursera a világ legnagyobb online oktatási felülete.
  • Közép-Kelet Európából először az SZTE-vel kötött szerződést a Coursera, amelynek köszönhetően az egyetem polgárai ingyenesen férhetnek hozzá a tartalmakhoz.
  • A tanfolyamokat, kurzusokat a világ élvonalában lévő egyetemek és vállalatok hirdették meg (pl. Yale Egyetem, John Hopkins Egyetem, Google, Facebook, IBM, Microsoft)
  • A kurzusok sikeres elvégzése után az azt meghirdető egyetem vagy vállalat által kiállított igazolás jár.
  • Az igazolás az SZTE-n kreditre váltható, így gyorsabban haladhatsz az egyetemi tanulmányaiddal.
  • Az egyetemen másként kell tanulni, mint a középiskolában. Figyelmedbe ajánljuk a programban elérhető A tanulás tanulása című négyhetes kurzust, amely erre készít fel.


     

    Miért vegyél részt a programban?
    • A Courserán található tanfolyamok, kurzusok kötöttség nélkül bármikor felvehetők és megszakíthatók.
    • Ha mégsem tetszik a kiválasztott Coursera tananyag, bármikor abbahagyhatod a kurzust.
    • Olyan kurzusok is rendelkezésedre állnak, melyek segítséget jelentenek az egyetemi tanulmányaid megkezdésében.
    • A választott szakterületedhez tartozó legnépszerűbb kurzusokat is megtalálod itt.
    • A világ legjobb egyetemeinek és vállalatainak diákja lehetsz egy-egy kurzus erejéig - és még igazolást is kapsz a sikeres teljesítésről.
    • Ha az SZTE-re jelentkezel első helyen, ingyenesen férsz hozzá a tartalmakhoz, nincs semmilyen fizetési kötelezettséged.

     

    Otthonról, kötöttségek nélkül vehetsz részt a világ élvonalába számító egyetemek és vállalatok oktatási programjában.


    Mit tanulhatok a Coursera for SZTE programban?

    A regisztráció után 4000-nél több kurzushoz férsz hozzá, íme néhány az SZTE által ajánlottak közül:

     

    Mit kell tenned?

     

    Csak pár lépés, hogy Te is élvezhesd az SZTE polgárainak szóló szolgáltatást.

    Regisztrálj már ma a Coursera for SZTE programba, és készüljünk együtt az egyetemi tanulmányokra.

    A hozzáférés személyre szóló, a felvételi eljárásban megadott névvel és e-mail címmel vehető igénybe 2022. július 7-ig történő regisztrációval. A regisztráció a jelentkező részéről semmiféle kötelezettséggel nem jár. A kurzusok felvételére a Coursera for SZTE tanulmányi rendszerében 2022. július 31-ig van lehetőség, a vizsgák teljesítési határideje 2021. augusztus 31. Sikeres vizsga esetén a hallgató a kurzus teljesítéséről digitálisan aláírt oklevelet kap .pdf formátumban.

    A Coursera for SZTE programhoz a személyre szóló hozzáférés értéke 100.000,-Ft, másra nem átruházható.


    esza_felso

    Számold ki a pontjaid!



    Pontkalkulator_grafika

    Nyiss a Jövőd Felé!







    Hallgatóink mondták

    Jagri_Adam_kicsiJagri Ádám – ÁOK, általános orvos

    Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.

    Zadori_BenceZádori Bence – BTK – Kommunikáció-és médiatudomány

    Szeged az Alföld fővárosa. Nem olyan nagy és túlcifrázott, mint Budapest, és ez az élmények, az ismerkedés javára szolgál. AZ SZTE pedig sokkal gyakorlatiasabb képzést ad a legtöbb egyetemnél, ami a választott szakom (kommunikáció- és médiatudomány) számára elengedhetetlen. És hogy miért a #sztekomm? Mert túlságosan érdekel a világ és ezt itt különösen díjazzák.

     

    További hallgatói vélemények >>>


    Események

    Rendezvénynaptár *

    • július 10.
      Egész napos
      A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.