Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Hallgatóinknak
Tudományos tevékenységek
Az egyetemen zajló kutatások fontos színhelyei a doktori iskolák. A mesterképzésre épülő doktori képzés a tanulmányaikat kiemelkedő eredménnyel befejezők számára jelenthet belépést a tudományos életbe. A 19 doktori iskola közel 50 képzési programja a Szegedi Tudományegyetemen művelt valamennyi tudományterületet/tudományágat lefedi a művészetek kivételével.
Az OTDK a legrangosabb tanulmányi verseny a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. Az országos konferencia célja, hogy fórumot biztosítson a tehetséges egyetemisták és főiskolások tudományos eredményeinek bemutatására és értékelésére.
Mára már az ország csaknem minden felsőoktatási intézményében folyik tudományos diákköri munka. Arra, hogy valóban tehetséges, kiváló képességű szakemberek kerülnek ki ezekből a tudományos diákkörökből, igen meggyőző bizonyíték, ha az MTA rendes- és levelező tagjainak bemutatkozást megnézzük, hiszen szinte mindenki diákkörben kezdte tudományos pályafutását.