Furcsa hely ez az ideiglenes JATE Klub, nem találok falat, ahová hátamat támaszthatom. Egybefolyik a terem és a pultok világa. A hangulat olyan, mint amikor a sörkertben túlkiabálják a zenét a mindig szomjas fiatalok.
Persze mindez lehet, hogy nem igaz. Lehet, hogy ha sértetlenül érkeztem volna ezen az estén, akkor mindent másképpen látok. Talán ha nem akarna mindenki egy kicsit a maga képére formálni, nem érezném úgy, hogy sok apró isten között vergődök napról napra. Vagy a világ van elb...va, vagy én vagyok egy végtelenül önző ember.
Lassan elhagy az összes barátom. Amszterdamba ment az egyik, a másik Tibetbe készül. Nem jönnek vissza. A távolság Buddhától mérhető-e kilométerekben? Én nem mérem. Rövid léptű vándorroma vagyok, csak addig megyek, ameddig ellátok. Például a JATE Klubba. Még ha olyan furcsa is ez a hely most. Meghallgatom a zenét, iszom egy sört, egy kóser barackot, aztán szépen hazakullogok. Ülök a gép előtt, és írok. Nem tudom, van-e még értelmük a koncertnovelláknak, pedig magamnak találtam ki az egészet. Miről írhatok még?
Már mindent megírtam.
Majd ha végre párnámra hajtom a fejem, az egészből nem marad más, mint a kóser barackpálinka íze és az alom a dalom.
ColorStar – JATE Klub – 100 néző.
Petró János
Irodalom ,