Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Sohasem gondoltam volna – legalábbis amikor kiskamaszként Francisco de Goya y Lucientes életrajzát, A Kolosszust olvastam, biztosan nem –, hogy részem lesz az élményben, hogy karnyújtásnyi közelségből megtekinthetem a híres-hírhedt rézkarcokat, melyek a korabeli papságot, vallást, királyt és arisztokráciát gúnyolják ki, erőteljesen erotikus és babonával átitatott légkörben. Mértéktelen iróniával. S ím, láss csodát, megadatott; ráadásul a Reök-palota igazgatója, Herczeg Tamás jóvoltából, akinek közbenjárására én lehettem a létszámon felüli – a hatvanegyedik vendég…
… azok között a látogatók között, akik nemcsak a rézkarcokat tekinthették meg – pár mondatos kommentárok kísértetében, hanem tanúi lehettek Kerek Tímea és Seres István táncos tárlatvezetésének is. Ez este a Reök valóban a művészetköziséget valósította meg.
A koreográfia részint a kiállított képek ihletésére született, részint a rézkarcok mozdulatait, szituációit dolgozta fel – mint megtudtam a táncos párostól. Őszintén bevallom, nekem szükségem volt erre az információra, mivel – bár mindkét művészeti ág (azaz Goyáé és az övék) produkciója kiemelkedő volt – a képeket csak utólag láttam, így azonosítani nem tudtam a mozdulatokat a rézkarcokkal, továbbá (talán az életrajzi regény ismeretében is) az én megközelítésem máshonnan indult (volna) el. Az első terem fülledt erotikáját a második terem inkvizíciós hangulata, modernsége váltotta fel, a rézkarcok tematikájához igazodva.
Goya képeihez nem hinném, hogy kommentárt kellene fűznöm. Ezt bizonyította az a hatvan látogató is, akik egy emberként, pisszenés nélkül állták végig, a rézkarcoknak háttal, észvesztő közelségükben a táncos előadást. S talán csak sóhajtottunk magunkban, menynyire jól mutatna legalább csak egy is a nappali falán…