Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A dél­előt­ti nap­sü­tés­ben las­san gyü­le­kez­nek azon ke­ve­sek, akik va­la­hon­nan tu­do­mást sze­rez­tek a ren­dez­vény­ről – az épü­let­ben mű­kö­dő fit­neszközpont és min­ta­bolt dol­go­zó­in és lá­to­ga­tó­in kí­vül azok tér­nek még be, aki­ket az elő­adá­sok té­má­ja von­zott (no meg a tom­bo­la­nye­re­mé­nyek): az ener­gia­gyó-gyászat­tól a flavo-noidok hasz­nos­sá­gán ke­resz­tül az ős­sej­te­kig és az im­mun­erő­sí­té­sig min­den­fé­lé­ről szó eset­t. Re­giszt­rá­ció után fel is le­het jut­ni egy edző­te­rem­be, ahol ez­út­tal nem súly­zók és Pilates-karikák, ha­nem szék­sor­ok és ve­tí­tő­gép vár­ják a prog­ram­ra ére­ző­ket. A nyi­tó­elő­adás ki­csit ki­lóg a sor­ból: ez ugyan­is nem az egész­sé­ges élet­mód fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a fi­gyel­met, és nem is újabb al­ter­na­tív gyógy­mó­dot kí­nál, ha­nem drog­pre­ven­ció – csak nem pont úgy, mint ahogy azt eset­leg meg­szok­tuk.

Balogh Sándor főorvos szerint nagy százalékban lesz függő, aki kipróbálja a drogokat. Fo­tók: S. Cs.

A ká­bí­tó­sze­rek­ről más­képp

Ez volt a cí­me an­nak az alig fél­órás be­mu­ta­tó­nak, ame­lyet Ma­ro­si An­tal újságíró tar­tott Ba­logh Sán­dor főorvos se­géd­le­té­vel. El­mon­dá­suk alap­ján igye­kez­nek más ol­dal­ról meg­kö­ze­lí­te­ni ezt a té­mát, mint ahogy azt egy át­la­gos ká­bí­tó­szer-el­le­nes elő­adás so­rán meg­szo­kott. Azt el kell is­mer­ni, hogy tény­leg a csap­ból is az fo­lyik, hogy ezek a sze­rek mi­lyen ká­ro­sak, és kér­dés, hogy men­­nyi­re ha­té­kony mód­sze­re a meg­elő­zés­nek a kö­te­le­ző – és sok­szor saj­nos se­ma­ti­kus – is­ko­lai pre­ven­ció. Per­sze a sem­mi­nél az is jobb, de az elő­adók sze­rint sok­kal fon­to­sabb, hogy a pe­da­gó­gu­so­kat tá­jé­koz­tas­sák kel­lő­kép­pen a té­má­ról. Ugyan­is a di­á­kok ge­ne­rá­ci­ói vált­ják egy­mást, és sok­kal több ener­gi­át igé­nyel – amel­lett, hogy egy olyan fel­adat, amit amint be­fe­je­zett, kezd­het elöl­ről – egy elő­adó ré­szé­ről az ös­­szes ma­gyar­or­szá­gi ha­to­di­kost tá­jé­koz­tat­ni, mint egyet­len ta­nárt, aki az adott is­ko­lá­ban a min­den­ko­ri ha­to­di­ko­sok­nak tud ha­tá­sos és fi­gye­lem­fel­kel­tő elő­adá­so­kat tar­ta­ni.
A fő­or­vos sze­rint az alap­ve­tő prob­lé­ma ab­ban rej­lik, hogy so­kan nin­cse­nek tisz­tá­ban az­zal, hogy más­képp hat­nak a szer­ve­zet­re a kü­lön­bö­ző él­ve­ze­ti cik­kek és a dro­gok. „Na­gyon sok min­den okoz­hat füg­gő­sé­get, a kü­lönb­ség a ká­bí­tó­sze­rek­hez ké­pest 'csu­pán' an­­nyi, hogy aki a ká­vét, al­ko­holt, cso­ko­lá­dét kul­tu­rált mó­don fo­gyaszt­ja, az még nem lesz al­ko­ho­lis­ta, ká­vé- vagy édes­ség­füg­gő” – ma­gya­ráz­ta Ba­logh. „Ká­ros­nak ká­ros le­het, hi­szen pél­dá­ul a túl sok cu­kor­fo­gyasz­tás­sal sem te­szek jót a szer­ve­ze­tem­nek, de ha bi­zo­nyos kor­lá­tok kö­zött tar­tom az adott cikk fo­gyasz­tá­sát, ak­kor nem le­szek a rab­ja. Ezért van az, hogy nem min­den­ki al­ko­ho­lis­ta, aki meg­iszik né­ha egy-­e­gy po­hár­ral, de aki egy­szer ki­pró­bál­ja a ma­ri­hu­á­nát, a ko­ka­int vagy a he­ro­int, az nagy szá­za­lék­ban füg­gő lesz a kö­vet­ke­ző egy év­ben.”
A fo­gal­mak tisz­tá­zá­sa szin­tén so­kat se­gít­het ab­ban, hogy az át­lag­em­ber is el­iga­zod­jon eb­ben a té­ma­kör­ben. Haj­la­mo­sak va­gyunk – egy­faj­ta ang­li­ciz­mus­ként – olya­no­kat is a drog ka­te­gó­ri­á­já­ba il­lesz­te­ni, ame­lyek nem azok. Ma­ro­si An­tal több­ször is fel­hív­ta rá a fi­gyel­met, hogy at­tól, hogy an­go­lul a drug szót gyógy­sze­rek­re és más, akár él­ve­ze­ti cik­kek­re is hasz­nál­ják, még nem sza­bad ös­­sze­mos­ni a ma­gyar ká­bí­tó­szer szó­val. „Ez egyéb­ként nem túl ta­lá­ló ki­fe­je­zés a nyel­vünk­ben” – hang­sú­lyoz­ta az elő­adó. „Sok­kal jel­lem­zőbb len­ne az 'őrü­le­tet ki­vál­tó szer' el­ne­ve­zés, így már a ne­ve is su­gall­ná, hogy mi­vel ál­lunk szem­ben.”
Egy­sze­rű­en úgy is le­het­ne fo­gal­maz­ni: min­den, amit – ideg­nyug­ta­tó­ként, al­ta­tó­ként, anti­de­presszán­sként – fel­ír az or­vos, gyógy­szer, amit vi­szont csak il­le­gá­li­san le­het be­sze­rez­ni, már ká­bí­tó­szer. Az per­sze más kér­dés, hogy a mor­fi­um mind­két ka­te­gó­ri­á­ba tar­toz­hat, és hogy a gyógy­sze­rek­nek is le­het ha­son­ló ha­tá­suk az ide­gi vég­ző­dé­sek­re, mint a ká­bí­tó­sze­rek­nek.

Rán­tott hús – ha­mi­sít­va

Ez ugyan­is a kulcs­kér­dés: va­jon tisz­tá­ban van­nak-e a „fel­hasz­ná­lók”, hogy mi­lyen ha­tás­sal van a szer­ve­ze­tük­re a ko­ka­in vagy a ma­ri­hu­á­na – eb­ben az eset­ben lé­nyeg­te­len a kön­­nyű és a ke­mény dro­gok kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­tel –, vagy úgy gon­dol­ják, füg­gő­sé­gük mind­ös­­sze ab­ban kü­lön­bö­zik azok­tól, akik egy csé­sze fe­ke­té­ben vagy szén­hidrát­dús éte­lek­ben ke­re­sik az öröm­for­rást, hogy az ő meg­ol­dá­suk in­ten­zí­vebb ha­tást vált ki?
Né­hány bi­o­ló­gi­ai tény meg­is­me­ré­sé­vel vi­szont a do­log vi­szony­lag lo­gi­kus és egy­ér­tel­mű. Az em­be­ri agy egy ki­csiny sze­le­te, ame­lyet öröm­köz­pont­nak is hív­nak, a fe­le­lős azért, hogy bi­zo­nyos in­ge­rek kel­le­mes ér­ze­tet vál­ta­nak ki ben­nünk. Így kap­cso­ló­dik – ha ki­csit tá­vol­ról is – a rán­tott hús ese­te a ká­bí­tó­szer­eké­hez: ha va­la­ki is­me­ri, sze­re­ti a bé­csi sze­le­tet, sze­re­ti az ízét, az il­la­tát, a tu­da­tá­ban po­zi­tív em­lé­ke­ket vált ki az el­fo­gyasz­tá­sa – ak­kor, ha meg­eszik egy da­ra­bot be­lő­le, mű­kö­dés­be lép agyá­nak ez a ré­sze – tud­tuk meg az elő­adás­ból. Eb­ben az agyi köz­pont­ban ter­me­lőd­nek olyan recep­tor­fe­hér­jék, mint az endo­morfin vagy endogé­nam­fe­t­a­min. A ká­bí­tó­szer ily mó­don ha­mi­sít­vány, hi­szen a ben­ne ta­lál­ha­tó mor­fin vagy amfe­t­a­min épp eze­ket, a szer­ve­zet ál­tal elő­ál­lí­tott anya­go­kat pró­bál­ja meg pó­tol­ni. A baj csak az – hív­ja fel a fi­gyel­met rá a fő­or­vos is –, hogy más fel­épí­té­sű mo­le­ku­lák ter­me­lőd­nek ter­mé­sze­tes úton, és má­sok a „mo­soly­gós tab­let­ták­nál”. Így azok az en­zi­mek, ame­lyek azért fe­le­lő­sek, hogy a re­cep­tor „le­tisz­tít­sák”, mi­e­lőtt – a pél­dá­nál ma­rad­va – új­ra eszünk rán­tott húst, nem tud­nak mit kez­de­ni az ide­gen anya­gok­kal a szer­ve­zet­ben, és ká­ro­sít­ják a re­cep­tor fe­lü­le­tét, ez­ál­tal meg­foszt­ják at­tól a ké­pes­sé­gé­től, hogy örö­mét lel­je bár­mi más­ban. „Ez a ma­gya­rá­zat és a hoz­zá tar­to­zó áb­ra is ter­mé­sze­te­sen se­ma­ti­kus és le­egy­sze­rű­sí­tett” – mond­ja Ba­logh Sán­dor. „De én azt val­lom – szá­mos kol­lé­gám­mal el­len­tét­ben –, hogy az át­lag­em­ber­nek is el le­het ma­gya­ráz­ni a tu­do­má­nyos dol­go­kat, olyan szin­ten, ami­lye­nen ne­ki szük­sé­ge van er­re. Már­pe­dig ar­ra min­den­ki­nek szük­sé­ge van, hogy tisz­tá­ban le­gyen ve­le, a dro­gok mit csi­nál­nak a tes­té­vel és az ideg­rend­sze­ré­vel.”

Marosi Antal igyekszik felhívni a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.

Be­szé­des ké­pek

Az elő­adás, amel­lett, hogy rö­vid, tö­mör, ugyan­ak­kor kö­zért­he­tő is volt, a „hi­szem, ha lá­tom” tí­pu­sú em­be­re­ket is igye­ke­zett meg­győz­ni. Né­hány NMR-t, te­hát olyan képalkotódiagnosztikai fel­vé­telt mu­tat­tak, amely se­gít­sé­gé­vel az agyi ak­ti­vi­tást le­het ku­tat­ni, je­len eset­ben azt, hogy ho­gyan re­a­gál bi­zo­nyos öröm­for­rá­sok­ra a ká­bí­tó­sze­res, az el­hí­zott, az al­ko­ho­lis­ta vagy épp a nor­mál em­ber agya. Ezt az em­lí­tett „öröm­köz­pont” vizs­gá­la­tá­val tud­ják meg­ál­la­pí­ta­ni, és az ered­mény ma­gá­ért be­szél: ugyan az al­ko­ho­lis­ta és az el­hí­zott em­ber agya is sok­kal ke­ve­sebb ak­ti­vi­tást mu­tat, mint a nor­má­lis, de a ká­bí­tó­sze­res­hez mes­­sze el­ma­rad mö­göt­tük, ugyan­is – ter­mé­sze­te­sen nem az el­ső al­ka­lom után, ha­nem a füg­gő­ség egy ké­sőb­bi fá­zi­sá­ban – az övé már tel­je­sen el­vesz­tet­te a ké­pes­sé­gét ar­ra, hogy a vizs­gá­lat so­rán mu­ta­tott öröm­for­rá­sok­ra re­a­gál­jon. „Ezért kell éle­sen el­kü­lö­ní­te­ni a drog­füg­gő­sé­get az ös­­szes töb­bi­től” – hang­sú­lyoz­ta Ma­ro­si An­tal. „Mert az igaz ugyan, hogy azok is ká­ro­sít­ják a szer­ve­ze­tet és le­épí­tik azt, de ko­ránt­sem olyan mér­ték­ben vagy iram­ban, mint a ká­bí­tó­szer.”
A gyógy­sze­rek­re vis­­sza­tér­ve: az elő­adók fon­tos­nak tar­tot­ták ki­emel­ni, hogy ha az ed­dig be­vált vér­nyo­más­csök­ken­tő már nem hat, és egy má­sik faj­tát ír fel az or­vos, ak­kor va­jon an­nak hát­te­ré­ben nem ugyan­az a me­cha­niz­mus áll-e, mint a ká­bí­tó­sze­rek­nél? Vagy a gyógy­szer­füg­gő­ség, ha eny­hébb for­má­ban is, nem rej­ti-e ma­gá­ban ugyan­azo­kat a ve­szé­lye­ket, mint a drog? A vá­lasz ter­mé­sze­te­sen – vagy in­kább saj­nos – az, hogy de igen. Még­is – a fő­or­vos sza­va­i­val él­ve – egy­szer­re min­den el­len nem le­het har­col­ni, mert ab­ban fel­őr­lőd­nénk. „Per­sze, az al­ko­ho­liz­mus is ká­ros, még­is úgy gon­do­lom, fon­to­sabb, hogy a leg­ve­szé­lye­sebb­re hív­jam fel a fi­gyel­met” – ma­gya­ráz­za. „Ha csak né­hány em­ber­nek tu­dok újat mon­da­ni, és rá­vi­lá­gí­ta­ni a ká­bí­tó­sze­rek­ben rej­lő ve­szély­re, már meg­ér­te.”

Tóth Ilo­na