gtknyito1

Akadálymentességi tanúsítványt kapott a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara

2021. szeptember 29-én, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Aulájában ünnepélyes keretek között adta át Méri Tamás, az Access4You társalapítója és üzletfejlesztési igazgatója a szervezet akadálymentességről szóló tanúsítványát a Kar dékánjának, Dr. Kovács Péternek. Ezzel az SZTE GTK ezüst fokozatú tanúsított helyszínné vált, az elsők között a hazai felsőoktatásban.

Nemzetközi kutatások szerint a modern társadalmak 15-17 százalékának van valamilyen  speciális igénye általános életvitele során. A Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Gazdaságtudományi Kara évekkel ezelőtt létrehozta az esélyegyenlőségi stratégiáját, amelynek megerősítése a legutóbbi minősítés. 


- A Szegedi Tudományegyetem 100 éve költözött Szegedre. Az elmúlt évszázad egyik leghíresebb rektora, Szent-Györgyi Albert is hangsúlyozta, hogy az egyetemünknek regionális felelősségvállalása van, amelynek része kell, hogy legyen az is, hogy az esélyegyenlőséget mindenkinek biztosítjuk. Dicséret és köszönet illeti a Gazdaságtudományi Kart, hogy ezt a fajta társadalmi felelősségvállalást kitágítja és ezzel kapcsolatban még tanúsítványt is kap.  Bízom benne, hogy a létesítményt használók, nap, mint nap kiállítanak majd magukban is egy tanúsítványt, ha máshogy nem, úgy, hogy azt érzik, itthon vannak – mondta el beszédében Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese.


Az SZTE GTK, az Access4You minősítő rendszerében ezüst fokozatú tanúsított helyszínné vált. Ezzel egyike az első tanúsított helyszíneknek a hazai felsőoktatásban. Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK dékánja beszédében kiemelte: az SZTE és a Gazdaságtudományi Kar számára is nagyon fontos, hogy modern oktatási, kutatási helyszínt teremtsen, ahol mind a hallgatók, mind a kutatók, mind a külső partnerek részt tudnak venni a különböző kooperációkban. Ezen együttműködések során nem érhet senkit hátrány abból a szempontból sem, hogy ezeket a helyszíneket ne tudná megközelíteni.


gtktanusjo


Az ünnepségen részt vett Dr. Bajmócy Zoltán is. Az SZTE GTK Tudományos dékánhelyettese ismertette, hogy a tanúsítvány nyolc használói csoport szemszögéből vizsgálja az épület akadálymentességét: kerekesszékes; babakocsival közlekedő; idős, mozgásában korlátozott; vak; gyengénlátó; nagyothalló; siket; kognitív zavarral élő és segítő kutyával közlekedő emberek. Az érintett hallgatóknak és vendégeknek pontos és részletes akadálymentességi információkat biztosítanak interneten és mobil applikáción keresztül is.


Méri Tamás, az Access4You társalapítója és üzletfejlesztési igazgatója azt emelte ki: saját tapasztalata, hogy nincs egy nemzetközileg is egységes minősítési rendszer. Erre reagálva hozták létre az Access4you-t, ami egyre szélesebb körben minősít létesítményeket, szolgáltatókat. Külön kiemelte, hogy örömére szolgál, hogy a paletta színesedik az oktatási intézményekkel, köztük a Szegedi Tudományegyetemmel.


gtkmeri


Az esélyegyenlőségi törekvések kialakításában a Gazdaságtudományi Kar számos egyetemi és civil szervezettel működik együtt folyamatosan, amelyeket Dr. Sebőné Dr. Szenes Márta, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ szakmai vezetője, Gyarmati László, a Tanulmányi és Információs Központ igazgatója, Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány alapítványi szóvivője és Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-megyei Egyesületének elnöke képviselt a sajtótájékoztatón.


Részletes akadálymentességi információk az SZTE GTK épületéről az alábbi linken.

 

SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó : SZTE GTK


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.



ondrik-imolaOndrik Imola – ÁJTK: nemzetközi tanulmányok

Szegeden az egyetemi élet hatalmas, számos területen kipróbálhatjuk magunkat: írhatunk az egyetemi újságba, beléphetünk az egyetemi színházba, kórusba, különböző sportklubokba. Megannyi program segíti a külföldi tapasztalatszerzést és jövőnk tervezését is, például az Erasmus-tájékoztató és az Állásbörze.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.