Rektori-mod

Az első évben szinte 100%-ban teljesítette vállalt indikátorait a Szegedi Tudományegyetem

Hozzájutott a teljesítményhez kapcsolódó források 96%-hoz az SZTE, miután 2022-ben szinte egyedülálló módon teljesítette a minisztériummal kötött öt évre szóló szerződésben előírt szakmai vállalásait.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Lényeges volt a 2022-es év, objektívvé és összemérhetővé vált az átalakult felsőoktatási intézmények teljesítménye, és valós verseny alakult ki abban, hogy a legkiválóbbakat vonzzák magukhoz az intézmények és a legmagasabb szintű tudást biztosítsák számukra. Az öt évre szóló, indikátorokon alapuló szerződésünk szerint forrásaink 30%-át már 2022-re is normatív módon, teljesítményhez kötötten kaptuk. A számszerűsített indikátorrendszer alapján tavaly csaknem 96%-ot értünk el, ez magyarországi viszonylatban kiemelkedő teljesítmény – fogalmazott Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Hozzátette: a siker oka az, hogy az egyetem az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén is a kiválóságra törekszik, és a különböző fejlesztések révén olyan támogató környezetet alakít ki, amely szintén a kiválóságok kibontakozását támogatja.

Az egyetem jelentős összegben valósít meg fejlesztési programokat, így például jelenleg is zajlik az Infektológiai Klinika és Oktató Központ, a Bartók Béla Művészeti Kar, valamint a Fogorvostudományi Képzési Tömb fejlesztése. Az olyan elnyert támogatások mint a Komplex Digitális Modellváltás – intelligens fokozatváltás című projekt, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium program, a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ, az onkológiai eszközpark, a korszerű diagnosztikai és terápiás endoszkópia-szolgáltatás fejlesztése, valamint az energetikai fejlesztések további lehetőségeket nyitnak meg a legkiválóbb kutatók és hallgatók előtt.

2022-ben az intézményben nőtt az informatika alapképzésen tanuló duális hallgatók száma, és nőtt a tanulmányi előrehaladást sikeresen teljesítők aránya. Csökkent a hallgatói lemorzsolódás aránya az orvos- és egészségtudományi, az informatikai és a természettudományi alapképzési területeken. – Mindez a tanulmányi sikerességet támogató intézkedéseknek köszönhető, így például annak, hogy módosítottuk a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot. Az egyetem sikeres beiskolázási kampányának köszönhetően évek óta folyamatosan növekszik az SZTE-re jelentkező száma: 2022-ben 14.518, első helyen pedig 7.218 diák választotta az ország legjobb egyetemét – emelte ki a kancellár.

A minőségi teljesítménymutatók tekintetében a Magyar Tudományos Művek Tárában nőtt az intézmény azon tudományos publikációinak száma, amelyek WoS/Scopus azonosítóval rendelkeznek, és amelyek legalább SJR Q2 minősítésű folyóiratban jelentek meg. Ugyancsak nőtt a WoS/Scopus azonosítóval rendelkező közleményekre kapott idézők száma. Emelkedett a kutatás-fejlesztési és innovációs, valamint művészeti és kulturális pályázatokból származó bevétel, valamint a vállalati megbízásokhoz, szolgáltatás értékesítéshez és a saját tulajdonú gazdasági társaságok tevékenységéhez kapcsolódó bevétel.

– Az elért eredményeknek köszönhetően megszerzett forrás egy részét a dolgozók motiválására fordítottuk, az összegek teljesítményhez kötötten tükrözték az egyetemi célokhoz való hozzájárulás mértékét. Emellett az összeg egy másik részét a hallgatói jóllétre, ösztöndíjra és kollégiumfejlesztésre kívánjuk fordítani. A minőségi kollégiumi helyek fejlesztése kiemelt célunk – összegezte a kancellár.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés