weboldal_nyito_facebok_insta_miertszte_SZTE_WEB

Gyűjts pénzt a tanulásból! - Ösztöndíjak a Szegedi Tudományegyetemen



Jó tanulónak lenni érdemes! A megszerzett tudás mellett anyagi juttatásokban is részesülhetsz – tanulmányi átlagodtól függően. Milyen ösztöndíj-lehetőségek várnak az SZTE-n? Cikkünkből kiderül!


Ha első helyen jelentkezel a Szegedi Tudományegyetemre, feltétlenül pályázd meg az SZTE Start ösztöndíját! Ugyanis akár 120 ezer forintos ösztöndíjjal támogatja az SZTE a tehetséges, végzős középiskolás diákokat. Az SZTE START ösztöndíjra tehát azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és felvételt nyernek.


Start ösztöndíj

A START-ösztöndíjat legutóbb közel 200 tehetséges, kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatónak tudtuk átadni – ők minimum 40, maximum 120 ezer forintos támogatással kezdhettek neki a 2021/2022-es tanévnek. Az ösztöndíj mellett mentori szakmai támogatást, speciális fejlesztő kurzusokat és szakkollégiumi lehetőségeket is nyújt az SZTE. Az űrlap kitöltését már januárban megkezdheted, de véglegesen csak azután tudod beadni a pályázatod, miután kézhez kaptad az érettségi és a felvételi eredményed.


Rendszeres Szociális Ösztöndíj

Pályázatod alapján az államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatóként akár 24.000 Ft támogatásban is részesülhetsz.


Tanulmányi Ösztöndíj

Tanulmányi ösztöndíjban minden állami ösztöndíjas hallgató részesülhet, aki nem az első félévét kezdi meg a Szegedi Tudományegyetemen, azaz rendelkezik az ösztöndíj megállapításához szükséges tanulmányi átlaggal. Tehát elég csak jól teljesíteni, és az egyetem megjutalmaz. Az ösztöndíj megállapításáról és annak szabályzatairól itt olvashatsz.


Bursa Hungarica Ösztöndíj

Olyan pénzbeli szociális támogatás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj, aminek elbírálását nem az egyetem végzi, azonban sikeres pályázat esetén az egyetem folyósítja azt. A Bursa Hungarica ösztöndíjat az oktatási miniszter pályázat alapján ítéli oda. A pályázatot az állandó lakóhelyed szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon, aláírva, egy példányban kell benyújtani. Megéri, hiszen akár 100.000 Ft-ot is kaphatsz. Ez az ösztöndíj, kizárólag szociális szempontok alapján ítélhető meg, a pályázó tanulmányi eredménye itt nem vehető figyelembe. További információ.


Szeged Városi Ösztöndíj

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázata a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nappali tagozatán tanuló, kiemelkedő teljesítményt elért diákok tanulmányainak anyagi támogatására.


Sportösztöndíj

Jó tanuló és jó sportoló is vagy? Pályázhatsz a Sportösztöndíjra, amelyet az SZTE-n tanuló, kiváló sportolók számára hoztunk létre.


Erasmus Ösztöndíj

Ha szeretnél külföldön tanulni, új kultúrákat megismerni és idegennyelvet tanulni, az Erasmus a Te ösztöndíjad! Szegedi egyetemistaként lehetőséged lesz az SZTE külföldi partneregyetemein is részképzést folytatni, illetve külföldi szakmai gyakorlatra szert tenni az Erasmus program keretében. További információk az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság honlapján olvashatók.


Ha az első alkalommal, államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben létesítesz hallgatói jogviszonyt (= első alkalommal leszel egyetemista), az első bejelentkezésed alkalmával – kérelmedre (ergo Neked kell igényelned és amennyiben a Kormányrendeletben foglalt feltételeknek megfelelsz) – alaptámogatásra vagy jogosult. A támogatás egy félévre (öt hónapra) szól.


A központi ösztöndíjakon túl a Szegedi Tudományegyetem számos kara indított saját hatáskörben különböző ösztöndíjakat, ösztöndíjrendszereket. Ezekről részletesen a kari felvételi tájékoztató oldalakon olvashatsz.


Ha úgy gondolod, hogy ösztöndíjakból sosem elég, akkor egyetértünk. Az SZTE további ösztöndíjairól az SZTE Junior Akadémia honlapján találsz információt.


SZTE Tehetségpont ösztöndíjai - egyszeri juttatás

Az Év Tehetsége ösztöndíj

100 000 Ft

Kiválósági Lista (bronz-ezüst-arany fokozat)

20 000–80 000 Ft

SZTE Esélyegyenlőségi Talent ösztöndíj

20 000–60 000 Ft

Vállalati ösztöndíjak

80 000–250 000 Ft

SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány ösztöndíjai – egyszeri juttatás

SZTE Sófi-alapítvány Kuratóriumi Díj

200 000 Ft

SZTE Sófi-alapítvány Különdíj

50 000 Ft

Összegyetemi ösztöndíjak

 

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 10 hónapra

40 000 Ft/hó

Kiemelt tanulmányi ösztöndíj 10 hónapra

28 000 Ft/hó

Tanulmányi ösztöndíj 5 hónapra

kb. 9 350-31 200 Ft/hó (FÉLÉVENTE VÁLTOZIK)

Rendszeres szociális ösztöndíj 5 hónapra

8 000–14 000 Ft/hó

Rendszeres szociális ösztöndíj (Előnyben részesített követelményeknek megfelelő pályázó esetén) 5 hónapra

12 000–24 000 Ft/hó

Rendkívüli szociális ösztöndíj

20 000–30 000 Ft, egyszeri juttatás

Szeged Megyei Jogú Város Ösztöndíja 10 hónapra

10 000 Ft/hó

Szakmai gyakorlat támogatás Legfeljebb

11 900 Ft, egyszeri juttatás

Intézményi tudományos ösztöndíj

5.000–45 000 Ft, egyszeri juttatás

"Jó tanuló - Jó sportoló" ösztöndíj

20 000–50 000 Ft, egyszeri juttatás

Jegyzettámogatás

6 500 Ft/félév

Új Nemzeti Kiválósági Program 10 hónapra

50 000 Ft/hó

Összegyetemi támogatás

 

Szeged városi tanulóbérlet

5 havi helyi bérlet

Az adatok a 2018/2019-es tanévre vonatkoznak!

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Kocsik EdinaKocsik Edina – BTK – anglisztika

Szerintem Szeged sokkal barátságosabb város, mint Pest. Nagyon közvetlenek az emberek, és mindenhol ismerősökkel találkozok. Tetszik, hogy az egyetem elkötelezett a környezettudatosság iránt. Emellett az oktatás színvonala is kiemelkedő a hazai egyetemek viszonylatában is.





Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.