20210615_banner

Leendő első- és másodéves hallgatókat is vár az MCC Szegedi Központjának Juniorképzése

2021. június 25-én zárul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Juniorképzésének jelentkezési időszaka. Az MCC Magyarország legnagyobb multidiszciplináris tehetséggondozó intézménye, amely 2021-től a Szegedi Tudományegyetem leendő első- és másodéves hallgatói számára is megnyitja kapuit.


Az MCC Magyarországon és a világon egyedülálló, több mint negyed évszázada működő tehetséggondozóintézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt fejlődési lehetőséget a legtehetségesebb magyar fiatalok számára. 2021-től a budapesti központ mellett a vidéki nagy egyetemi városokban, így Szegeden is egyénre szabott színvonalas ingyenes képzést és bentlakást biztosít azoknak az egyetemistáknak, akik a lehető legtöbbet szeretnék kihozni tanulmányaikból.

 

Az Egyetemi Program első állomása a Juniorképzés, melynek célja, hogy magas színvonalú, közös nevezőre hozott alaptudást kínáljon a diákoknak, amelyet tanulmányaik és karrierútjuk során magabiztosan használhatnak. A képzés hatékony és nyitott gondolkodásmód kialakítására, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére törekszik. Az első tanév végére minden diáknak felsőfokú angol nyelvtudással kell rendelkeznie, amihez ingyenes nyelvórák által biztosítják a felkészülést.

 

A diákokat folyamatosan mentorálják, egyénileg is fejlesztik készségeiket és képességeiket, valamint az elméleti tudás átadása mellett gyakorlati tapasztalatszerzésre is adnak nekik lehetőséget.

Az első tanév kurzusai közt kiemelt szerepet kap a készségfejlesztés (érveléstechnika, vitakultúra, általános készségfejlesztés, idegennyelvi kommunikáció) és az ismeretek gazdagítása is (világ nagy kérdései – tudományos alapkérdésekre épülő előadássorozat).

Az MCC legfőbb célja, hogy olyan tehetséges fiatalokat adjon Magyarországnak, akik jól ismerik a nemzetközi folyamatokat, ugyanakkor saját sorsuk mellett a magyarság, az ország és a szűkebb környezetük jövőjének alakítása kapcsán is felelősen gondolkodnak, és az MCC-től kapott elméleti és gyakorlati tudást, valamint külföldi tapasztalataikat készek a közösség szolgálatába állítani.

 

A szükséges, beküldendő dokumentumokról és a felvételi menetéről az MCC honlapja nyújt bővebb tájékoztatást: https://mcc.hu/juniorkepzes-felveteli

 

Az érdeklődők kérdéseit a Szegedi MCC Központ munkatársai a szeged@mcc.hu e-mail címen várják.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Sipos Mark KristofSipos Márk Kristóf – ÁJTK, politológia

Mivel szegedi vagyok, nem volt kérdés, hogy ragaszkodom a városomhoz és a helyi egyetemhez. Azért a politológiát választottam, mert nagyon érdekel a politika. Emellett nem titkolt célom, hogy majd színésznek tanuljak, de ez előtt szeretném, hogy legyen egy biztos diploma a kezemben. A szakon nagyon kedvesek a tanárok, jó a kapcsolat velük, igazán családias a hangulat. A közösségi élet is élénk, igazán jó kedvezmények vannak külön az egyetemistáknak, így például ingyen lehet buliba menni, vagy olcsóbban lehet egy kávét inni.





Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.