2024. május 30., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  10. szám - 2005 május 9.  --  Ajánló
Fotószalon a múzeumban
Kilenc hétig látható egy csaknem elfeledett magyar fotográfusnő, Bäck Manci fotószalonja és negyven alkotása a századelőről a Móra Ferenc Múzeumban pénteken nyílt kiállításon.
Bár Bäck Manci Margitként 1891-ben Vágvecsén született és csaknem egy évszázaddal később Budapesten hunyt el, mégis szegedi fotográfusként tartják számon, hisz közel ötven évig élt és dolgozott a Tisza partján, ahova tízéves korában költözhetett. A fotografálást Bécsben tanulta. A XX. század második évtizedében kezdhette el szegedi működését, hiszen Juhász Gyula 1914-ben írt verse megörökíti a fotográfusnőt. Szalonját 1915-ben nyitotta meg a Kölcsey utca 11. szám alatt. A Művészeti Műteremként aposztrofált műhely később a Kárász utca 8-ban, majd Reök-palotában működött.
Bäck Manci a két világháború közötti szegedi fényképezés kiemelkedő személyisége és a város pezsgő kulturális életének aktív részese volt. A hozzáértők szerint ő készítette Juhász Gyuláról az egyik legjobb fotót. Az már önmagában is érdekes jelenségnek számít, hogy a XX. század első felében egy női alkotó ilyen magasságokba emelkedhetett. Tevékenységén túlmenően Bäck Manci életútja is érdekes. Zsidó származásúként túlélte a vészkorszakot, majd a formálódó kommunista diktatúra miatt – mert nem akarta szövetkezeti keretek között folytatni tevékenységét – abbahagyta a fényképezést. Hatvanévesen költözött a fővárosba, ahol többet már nem foglalkozott fotózással. Élete utolsó évtizedét magatehetetlenül, ágyban fekve töltötte. Kilencvennyolc évesen hunyt el Budapesten 1989-ben.

tanter_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • SZTE Lépjük meg! kihívás
    április 08. - június 08.
  • GTK25 - Plakátkiállítás
    május 14. - június 10.
  • A tudás titkos kertje – válogatás muzeális értékű botanikai könyvekből – kiállítás
    május 16. - június 28.
  • Vizsgaidőszak a 2023/2024-2. félévben
    május 21. - június 29.
  • Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatók számára
    május 21. - június 10.

Gyorslinkek

Bezár