nyilt_nap_SZTE

Kihelyezett egyetemi nyílt napot tart Nyíregyházán a Szegedi Tudományegyetem

Pécs után a nyíregyházi Elixír Rendezvényház ad otthont 2023. december 9-én, 10:00 és 14:00 óra között a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett nyílt napjának. Az eseményen bemutatkozik az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja is. A felvételizők, szüleik és tanáraik első kézből kaphatnak információt a legfontosabb tudnivalókról.

A látogatók kényelmesen, helyben tájékozódhatnak az egyetem képzési kínálatáról, oktatási és kutatási tevékenységről, a lakhatási lehetőségekről, a hazai és nemzetközi ösztöndíjakról és természetesen a hallgatói életről is. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának, valamint karainak munkatársai ismertetik a legfontosabb részleteket az érdeklődőknek a felvételi eljárással kapcsolatban és tájékoztatást nyújtanak arról is, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők milyen tevékenységekért, vagy eseményeken való részvéltelért kaphatnak plusz pontot a felvételi eljárás során.

Az intézmény 13 képzési területen, több mint 550 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. Komplex módon igyekszik átadni a tudást, legyen szó magyar vagy idegen nyelvű, alap-, mester-, osztatlan, vagy doktori képzésekről, felsőoktatási szakképzésekről, vagy szakirányú továbbképzésekről. Emellett nagy hangsúlyt fektet a tehetségkutatásra, a sportra, a művészetekre és a kikapcsolódásra.

 

A kihelyezett nyílt nap azonban nem csak a leendő hallgatóknak szól, hanem a középiskolai vezetőknek, osztályfőnököknek, pályaválasztási tanácsadóknak és minden látogatónak igyekszik majd lehetővé tenni az egyetemi képzésekre vonatkozó, részletes információk átadását a képzési kiállításon.

 

A kihelyezett nyílt nap egyik legfőbb célja, hogy az érdeklődők gyorsan és pontos válaszokat kapjanak kérdéseikre, és ezért ne kelljen messzire utazniuk vagy túl sok időt és energiát befektetniük.

 

Az esemény ingyenesen látogatható, ám azok, akik részvételi szándékukat előre jelzik, akár SZTE-s ajándékcsomagokban is részesülhetnek. Regisztrálni ide kattintva lehet.


Pósa Tamara

Borítókép: Kihelyezett egyetemi nyílt napot tart Nyíregyházán a Szegedi Tudományegyetem.

Fotó: Mucsi Vanda


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.


Iszak KrisztianIszak Krisztián – BTK, szociológia

Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztem, ugyanis a képzés itt sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken. Minden tavasszal részt kell vennünk élesben egy kérdőíves kutatásban, ami a Szeged Studies nevet viseli. Így saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a szakma szépségeit, és hogy mennyi és milyen munka áll egy komplett kutatás lebonyolításában, kivitelezésében. Úgy gondolom, ezáltal egy igazán gyakorlatias tudást kapunk meg.






További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.