Előadónkról

DuxLaszlo_2010Dr. Dux László

Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE ÁOK Biokémiai Intézet

1954. május 11-én született Szegeden. Tanulmányait Szegeden a Radnóti Miklós Gimnázium biológia-kémia tagozatán 1968 és 1972 között majd 1972-től 1978-ig a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen végezte. A Biokémiai Intézet munkájába elsőéves diákkörös hallgatóként kapcsolódott be. Az egyetem elvégzése után itt kapott állást, 1992 óta vezeti az intézetet. Laboratóriumi szakorvosi vizsgát 1981-ben, biokémikus szakképesítést 1987-ben szerzett. Az orvostudomány kandidátusa fokozatot 1985-ben, az orvostudomány doktora fokozatot 1989-ben nyerte el.

Kutatási területe a szegedi izom-biokémiai iskola hagyományait követve az izomműködés szabályozásában fontos szerepet játszó ion-transzportáló fehérjék molekulaszerkezetének és működésének vizsgálata, az izomszövet differenciálódás és regeneráció molekuláris szabályozásának megismerése.

Összesen hét évig dolgozott a New York Állami Egyetem Upstate Medical Center Syracuse New York, a Konstanzi Egyetem, Németország, a Hammersmith Hospital London és a Cornell Egyetem Ithaca, New York vendégkutatójaként.

1992 és 1998 között újjászervezte a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Központi Klinikai Kémiai Laboratóriumát. Meghatározó szerepet játszott a szegedi székhelyű QualiCont in vitro Diagnosztikai Minőségellenőrző Közhasznú Kft létrehozásában, melynek jelenleg kutatás-fejlesztési igazgatói tisztségét tölti be.

Magyar, angol és német nyelven oktat, vizsgáztat. Eddig 22 évfolyam hallgatói választották meg legjobb oktatójuknak.

1992 és 1997 között a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktatási rektor-helyetteseként szolgált. 1992 és 1996 között tagja volt a Duna Televízió alapító kuratóriumának. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke volt 2003 és 2010 között. A Professzorok Batthyány Köre Szegedi csoportjának elnöke 2007-2009, országos elnöke 2009-2010 között.

A 2010-es kormányalakítást követően 2012 februárig az új Felsőoktatási törvény megalkotását szakmailag irányította a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkáraként.