Előadónkról

vargajanosDr. Varga János
osztályvezető főorvos
Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

Dr. Varga János Tamás 1972. szeptember 04-én Szegeden született. Középiskolai tanulmányait a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban 1987-1991 között, egyetemi tanulmányait a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi karán 1991-1997 között végezte. Az egyetem alatt diákkörösként dolgozott az I. sz. Belgyógyászati Klinikai Pancreas laboratóriumában, amelynek kapcsán 1995-ben a szegedi Tudományos Diákköri Konferenciáján 3. díjban és Ifjú Gatroenterológus díjban, 1996-ban a Chinoin Gyógyszergyár különdíjában részesült. Végzését követően 1997-ben a Szegedi Tudományegyetem Tüdőgyógyászati Tanszékén kezdett dolgozni, amely egyben a Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórházának I. sz. Tüdőosztálya. 1999-től a tüdőgyógyászat tantárgy magyar, majd később angol gyakorlati oktatója és tantermi előadója. 9 gyógytornász és 3 orvostanhallgató szakdolgozat témavezetője volt. 2001-ben tüdőgyógyászatból kiváló eredménnyel szakvizsgát tett és egészségügyi szakközgazdász és menedzser diplomát szerzett szintén kiváló eredménnyel. 2001 óta végzett terhelésélettani vizsgálatokat Prof. Dr. Somfay Attila irányítása alatt. 2003-ban Révfülöpön a Fiatal Tüdőgyógyászok Fórumán a legaktívabb fiatal tüdőgyógyásznak választották. 2004-ben a Fiatal Orvosok Cserháti István Emlékülésén szekciódíjban és a Fiatal Magyar Tüdőgyógyászok Pályázatán 2. díjban részesült. 2005. 10. hó és 2007. 03. hó között a Magyar Pulmonológiai Alapítvány Támogatásával a los angelesi Harbor-UCLA, LABiomed Rehabilitation Clinical Trials Centerben terhelésélettani és rehabilitációs kutatásokat végzett Prof. Dr. Richard Casaburi és Prof. Dr. Pórszász János irányítása alatt. 2006-ban és 2010-ben a Medicina Thoracalisban megjelent közleményét nívódíjjal jutalmazták. 2008-ban az American Thoracic Society éves kongresszusán a Varga J, Porszasz J, Boda K, Casaburi R, Somfay A: Supervised high intensity continuous and interval training vs. self-paced training in COPD. Respir Med. 101(11):2297-304, 2007 című cikk Clinical Year in Review besorolást kapott. 2008-ban orvosi (tüdőgyógyászati rehabilitációból) kiváló eredménnyel szakvizsgát szerzett. 2008-ban a Fiatal Tüdőgyógyászok Kutatási Pályázatán saját pályázata, 2014-ben pedig az ő témavezetésével induló kollega pályázata nyert. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Orvostudományi Doktori Iskolájában kiváló eredménnyel megvédte „A COPD-s betegek életminőség javítására alkalmazott különböző tréningprogramok összehasonlítása és a csökkent terhelhetőséggel összefüggő légúti áramláskorlátozottság kimutatására kidolgozott új módszer” című dolgozatát. 2012-ben Kováts Ferenc Emlékéremben részesült. 2012. július 02-től az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet munkatársa, szeptember 01-től a Légzésrehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa. 2013-tól Tüdőgyógyászat szakvizsga bizottsági tag. 2013-tól a Semmelweis Egyetemen 2. évfolyamos orvostanhallgatók Speciál Kollégiumában tantermi előadó és a Szegedi Tudományegyetemen 4. évfolyamos orvostanhallgatóknak tüdőgyógyászat óraadója és szakdolgozat referense.