Előadónkról

Janos_Szabad_2010Dr. Szabad János
egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Biológiai Intézet

Szabad János Nagykállóban született 1945. szilveszterén. Ibrányban és Derecskén cseperedett fel. Ifjú korából ered a természet, az élet iránti érdeklődése, szeretete, tisztelete. Debrecenben érettségizett a Református Kollégium Gimnáziumában. Szegeden 1964-ben járt először, amikor az akkor induló biológus szakra felvételizett. Felvették, és azóta Szeged él, dolgozik. Előbb a JATE Biofizikai Intézetében volt tanársegéd, majd az MTA Szegedi Biológiai Központjában volt a Genetikai Intézet munkatársa, 1993-tól egyetemünk tanára. Szakmai fejlődésének fontos állomásai voltak a Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban és a Németországban eltöltött évek. Tizenkét éven át építette, vezette az Orvosi Biológiai Intézetet, tanított genetikát, sejt-, molekuláris és fejlődésbiológiát orvostanhallgatóknak. Genetikát Debrecenben és Nyíregyházán is tanított. Mostanság a „Sejt molekuláris genetikája” című kurzust tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bionika-mérnök hallgatóinak. Szegeden részt vesz a doktorandusz-hallgatók képzésében. Tucatnyian érdemeltek ki Ph.D. fokozatot kutató-műhelyükben.

Szabad János - feleségével, volt csoporttársával - három gyermek boldog édesapja, négy unoka még boldogabb nagyapja. Szívesen figyeli a madarak életét, és leli örömét - barátaival egyetemben - azokban az üdítő tarokk-csatákban, amelyek immáron 35. éve tartják karban elméiket. Szabad János, ma azt fogja bemutatni hallgatóinak a genetikus szemszögéből, hogy mi kell ahhoz, hogy sejtjeink, és mi magunk is jól érezzük magunkat, tartalmasan éljük életünket.