Kurzusinformáció


Az SZTE Szabadegyetem - XXIV. szemeszter előadássorozata a 2019/2020-as tanév őszi félévében a Szegedi Tudományegyetem hallgatói által felvehető általánosan művelő kurzus, melynek teljesítése háromfokú minősítésként történik.


Felhívjuk a figyelmet, hogy a teljesítés alapfeltétele a szemeszter 11 előadásából 8-on való részvétel. Regisztrálni az előadás előtt és után is szükséges a kongresszusi terem második emeleti bejáratánál. A regisztrációhoz arcképes diákigazolvány szükséges.

 

Megfelelt minősítést szerez az a hallgató, aki a félév során legalább 9 előadáson részt vesz, és részvételét személyes, helyszíni regisztrációval igazolja, valamint a szemeszter végi vizsgán az írásbeli tesztet legalább 50%-osra teljesíti.


Kiválóan megfelelt minősítés annak a hallgatónak adható, aki a félév során legalább 9 előadáson részt vesz, részvételét személyes, helyszíni regisztrációval igazolja, valamint a szemeszter végi vizsgán az írásbeli tesztet legalább 90%-osra teljesíti.


A számonkérés írásbeli, a félév során az ETR CooSpace rendszerébe feltöltött gyakorlókérdések alapján. A CooSpace rendszerét ETR-es azonosítójukkal használhatják, a „Színtereim” között keressék a Szabadegyetem - Szeged kurzust, majd a dokumentumok között megtalálhatják a teszteket.


Mivel az előadások egyben televíziófelvételek is, a regisztráció 17:55-ig, illetve a felvétel befejezése, a zárószignál után lehetséges.


Felhívjuk a kedves hallgatók figyelmét, hogy az előadás zavarása az előadásról való kizárást vonja maga után.