Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az est egyik legédesebb feladata a csokoládészobrászat volt. Fotó: Segesvári Csaba

 

Több panaszkodó hangot is hallottam arról, hogy a rendezvény kevéssé volt meghirdetve, és sokan csak az utolsó pillanatok egyikében értesültek a programokról. Ennek ellenére a Dóm téren már alig fértem a kémiai kísérletek sátra köré. Vajon mennyi emberen kellett volna keresztülverekednem magam, ha még úgy érezték volna a nézők, hogy mindenki időben felkészül, és hoz magával még egy embert…!

Az idén kétéves Kutatók Éjszakáját huszonkilenc európai ország több mint százötven városában rendezték meg, Magyarország kilenc részt vevő településének (Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Martonvásár, Miskolc, Piliscsaba, Sopron és Szeged) tizenkét intézménye szervezésében több mint kétszáz rendezvény zajlott le. Az esemény fő célja, hogy a kutatók és tudósok által művelt szakterületekre az ezzel nem foglalkozók is bepillantást nyerjenek, hogy feltáruljon a tudomány – mindennapi emberek számára is vonzó – számos titka.

 

 

 

Utam elsőként a Dóm térre vitt. A látványos kísérletsorozatok nem csak engem ragadtak magukkal: a tér jobbára általános iskolás diákokkal volt tele. Izgatottan, nyakukat nyújtogatva néztek a piciny asztalka felé, ahol a kísérletek folytak, olykor türelmetlen pisszenéssel kísért méltatlankodással: „Állj már arrébb, nem látok!”

Kamilla édesapjával és két barátnőjével ment ki. A mindössze tizenkét éves leány már most tudja, biokémikusnak készül, és társaival lelkendezve mesélte, melyik kísérlet tetszett nekik a legjobban. Számukra a higanynyal kapcsolatos és a szénceruzával folytatott kémiai reakciók voltak a nyerők.

Éjfél felé, amikor kíváncsiságtól égő szemem engem is visszakergetett a kémiai kísérletekhez, megdöbbenve tapasztaltam, hogy a tömeg nemhogy csökkent volna, de még inkább nőtt, bár apróbb csemetéket már csak elvétve láttam. Egy egyetemi diáktársamat faggatva a látottakról hasonló lelkesedést tapasztaltam, mint az általános iskolás vagy idősebb nemzedéknél.

Nem vártunk ekkora látogatottságot, hogy ennyi ember eljöjjön, érdeklődjön. Azt hittük, hogy bejön tíz ember, többnyire hallgatótársaink, haverok” – mondta Fülöp Márta Dóra is, fizika szakos hallgató, a lézerkísérletekre várakozók lelkes vendéglátója. „Célunk az, hogy megpróbáljuk közelebb hozni a fizikát, ugyanis a felére-harmadára csökkent azoknak a száma, akik ide jelentkeztek.”

A lézerekről már hallottam ezt-azt, csak amennyit egy tipikus bölcsésznek tudni illik. Ami kiváltképp lenyűgözött, az a Moire-fotó volt. Voltaképpen „egyszerű” technikával készültek a fényképek, a látogató arcára két oldalról csíkokat vetítettek, melyek – felvéve az arc domborulatait, formáit – különössé tették az eztán elkészült fényképet.

A csillagvizsgálóba sajnos nem jutottam el, ott volt viszont Králik Kata másodéves kommunikáció szakos hallgató. „Teljesen közelről nézhettük meg a Holdat. Tényleg úgy nézett ki, mint egy sajt, tele kis lyukacskákkal, nagyon izgalmas volt. Beállíthattam azt is, mennyire szeretnék homályosan látni, vagy élesebben” – lelkendezett.

Dobóczky Zsolt villamosmérnök középiskolai tanár itt is kezdte a kalandtúrát. „A csillagvizsgálóban egy 10 centiméter átmérőjű távcsővel a Holdat lehetett megnézni, sajnos most egy kicsit párás volt az idő. Valamint folyamatosan előadások zajlottak az előadóteremben, eléggé szabad stílusban: tehát részben a hallgatói kérdések irányították az előőadást, többek között a csillagok keletkezéséről, a bolygórendszerekről, a külső bolygókról; valamint arról, hogyan kereshetünk Naprendszeren kívüli bolygókat” – mesélte.

Ez utóbbi a következő módon tudható meg: spektrumok segítségével nagyon parányi sebes-ségeltolódásokat képesek mérni, melyből kikövetkeztethető, hogy az adott csillag mekkora sebességgel képes közlekedni, illetve van-e a közelében másik égitest, melynek tömege, pályája és másik csillagtól való távolsága így meghatározható.

 

 

 

A fizika tanszékcsoport adott helyet az Élet az univerzumban előőadásnak is, ennek csak egy részét hallgattam meg. Éppen azt, amelyik a kérdést vizsgálta, vajon elképzelhető-e, hogy éltek vagy élhetnek más civilizációk is rajtunk kívül az univerzumban. Az ezt alátámasztani hivatott, az emberiség számára érthetetlen esetek, természeti jelenségek és tárgyak gyűjteménye számomra nem csak és kizárólag ezt bizonyította, de – aminek nagyon örültem –, nem is volt ez elvárás. Tetszett, hogy nagyon jól felépített előadást hallottam: mostanában ritka volt az olyan élményem, amikor a kutatónak megvan ugyan a maga véleménye, amelyet egyértelműen közül is, mégsem akar feltétlenül a maga igazáról meggyőzni. Minden megállapítása, melyet kijelentett vagy feltételezett, szóhasználatában ehhez igazodott. Nem döntötte el helyettem, mit akarok gondolni, sugalmazásai nem voltak erőltetők. Sajnálatos volt számomra, hogy a téma érdekelt kevéssé, így hamar továbbálltam.

Mindeközben Balog Gyöngyvér a füvészkerti sötétben botorkált egy zseblámpa és egy nyomtatott térkép segítségével, hogy eljusson a különböző feladatok helyszínére. Bár az öt állomásból egyet nem talált meg, sokszor letért az útról, sok érdekes feladattal találkozott. Szeszes és alkoholmentes italokat, valamint gyógy- és fűszernövényeket illatukról, madárcsicsergéseket, állati és növényi eredetű dolgokat pusztán tapintás révén kellett felismernie (vagy éppen az eső okozta sárból kilábalnia) – ezekből a legizgalmasabbnak a gyógynövények felismerése tűnt.

Többféle kiállítás fogadott az üvegépület belsejében, Georg Trakl, a hányattatott sorsú költő és Szent-Györgyi Albert életéről szóló tárlatok. Ami azonban dinamikusabbnak hatott, a könyvborítómontázsok versenye. Amint Vida Andrea, a TIK munkatársa elmondta, a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában már hagyománynak tekinthető a montázskészítés. „Az ötlet onnan jött, hogy vannak azok a könyvek, amelynek szép a borítójuk – ezeket le szoktuk szedni a könyvekről, mielőtt a polcra kikerül, mivel úgyis tönkremennek. Azért, hogy mégse vesszenek kárba, felhasznosítjuk ezeket. Az ötlet az első Könyvtári Éjszakáján is nagy sikert aratott, ezért azóta hagyományosan a Könyvtári Éjszakák programjának része is” – árulta el.

Nemcsak könyvborítókból, hanem filmekből is készültek montázsok. A kizárólag valamilyen módon a könyvtárral kapcsolatos mozgóképrészleteket összevágva hosszú-hosszú film készült. Híres könyvtárak és könyvtárosok elevenedtek meg a vásznon, sajnáltam, hogy kevés részletet tudtam azonosítani.

 

A könyvborítómontázsok készítése immár hagyományos programnak számít a TIK-ben.

 

 

Miután a könyvtárba értem – gondolom, nem egyedüliként – azonnal a Csokoládészobrászat néven meghirdetett esemény felé indultam. Úgy gondolom, ez lett az éjszaka egyik legsikerültebb programja, annak ellenére, hogy a szobrászkodásból vajmi kevés eredmény született. A melegített csokoládémassza ugyanis el sem juthatott addig, hogy bármi készüljön belőle, mivel a látogatók ahelyett, hogy formába, inkább magukba öntötték. Az eseményre kirendelt fotósok és néhány érdeklődő kérésére azonban Szabó P. Balázs, a Mérnöki Kar adjunktusa beavatott minket a csokoládékészítés rejtelmeibe.

A 45-50 Celsius fokra felhevített csokoládé teljesen folyékony állapotú, ilyenkor már csomó sem található benne. E masszának egy részét kézi temperálással (vagy nagy tételű gyártásban csokoládétemperálóval) 32 Celsiusra, majd 28 Celsiusra hűtik le, és a lehűlt adagot a még meleg többihez öntik. Ez a visszamelegítés szakasza, melynek célja, hogy a kész csokoládéban lévő kakaóvaj stabil szerkezetű legyen. Ezután már nincs is más hátra, mint formákba önteni a meleg masszát, s mindezt egy úgynevezett rázópályára tenni, melynek során a masszában maradt levegőbuborékokat kirázzák a folyékony csokoládéból.

Még be sem fejeződött az előadás második része, mely a töltött és az üreges Mikulás-csokoládé elkészítését írta le, amikor egy türelmetlen látogató szakította félbe a tanulságos elbeszélést: „Elnézést, nem bírom ki, belenyalhatok…?”.

Lassan lebandukoltam az információs pult melletti sarokba, ahol Pósfai György és Csákvári Eszter képeinek kiállítása ölelte körül az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar életmóddal kapcsolatos kuckóját. Az egészséggel kapcsolatos számadatok és orvosi vizsgálatok mellett egy különleges stimulációs felszerelés segítségével mindenki kipróbálhatta, milyen idősnek lenni, kitapinthatta, milyen lehet a mellrák. És még a következő mondat sem hangzott furcsán az egyik látogató szájából: „Anett, gyere! Jöhetsz újraéleszteni!”.

Lassan kiürült már a Dóm tér, mire diktafonvégre kaptam Horváth Erzsébetet, a Duna Hungária Borház csinos gazdaasszonyát. A többitől talán kicsit elütő stand – vagy nevezzük helyszínnek – azonban nem véletlen. Az immár tízéves borház – több más egyetemi rendezvényt is támogatva – a bor és az egészség szempontjából a minőségi borok élvezetére és ismeretére próbálja a felnövekvő nemzedék, az egyetemisták figyelmét irányítani.

Amikor közösen faggattuk a több bort is végigkóstoló, csillogó szemű egyetemistákat, akik a téren ácsorogtak még, egymás szavába vágva dicsérték a különbözőő borfajtákat. A térről távolodóban még sokáig csengett fülemben nevetésük, lelkes izgatottságuk. S láttam magam előtt Kamilla és barátnői csillogó szemeit...                            Szekeres Nikoletta