MCC_nyito

Keresztféléves felvételit hirdet a Mathias Corvinus Collegium

2021 őszétől a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével további lehetőségek nyíltak meg a tehetséges fiatalok előtt Szegeden. A tehetséggondozó intézményben már 21 SZTE-s hallgató végezte el az őszi félévet, és most további diákoknak nyílik lehetősége bekerülni a programba.

Az MCC keresztféléves felvételit hirdet elsőéves egyetemisták számára. A Juniorképzés célja, hogy olyan magas színvonalú alaptudást biztosítson, amelyet tanulmányaik és jövőbeni karrierútjuk során magabiztosan használhatnak.

Mit érdemes tudni a Juniorképzésről?

- Egyetemi tanulmányok mellett végezhető

- Ingyenes és minőségi lakhatás

- Kiemelt hangsúlyt kap a kreatív, nyitott, megoldásközpontú gondolkodásmód kialakítása, valamint a vitakultúra, érveléstechnika, önismeret fejlesztése

- Kiváló szakemberek, hazai és nemzetközi oktatók kísérik figyelemmel a résztvevők tanulmányait és egyéni karrierútját

- A jelentkezők neves szaktekintélyektől tanulhatnak, érdeklődésüknek megfelelően bővíthetik ismereteiket, és több idegennyelvből választhatnak kedvükre

- Nemzetközi ösztöndíjprogramjaik által a jelentkezők a legrangosabb külföldi egyetemeken és intézeteknél fejleszthetik tudásukat

A Juniorképzésre 2022. január 3-ig lehet jelentkezni.

A felvételi eljárás részleteiről és folyamatáról bővebb információ itt olvasható: https://mcc.hu/juniorkepzes-felveteli. Az MCC-vel kapcsolatos hasznos információt az MCC honlapján: www.mcc.hu, valamint az MCC Egyetemi Program Facebook oldalán olvashatsz.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.

 

Kocsis KadosaKocsis Kadosa – TTIK, programtervező informatikus

Amikor egyetemet választottam, fontos volt a város is és a szak hírneve is. Így jutottam Szegedre. Szerintem ideálisabb itt tanulni, mint más városban. A szakomat nagyon szeretem, sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken, ez pedig hasznos lesz majd a munkám során. A tanárok igazán segítőkészek és közvetlenek. A szaktársaim is rendesek, úgy gondolom, tartós barátságokat sikerült kialakítani néhány emberrel.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.