Alliance_Day_2021

Öt egyetem – egy rendezvény: európai életérzés a EUGLOH Szövetségben

Május 12-én 10 órától 17 óráig kapcsolódhatnak be az érdeklődők a EUGLOH Alliance Day programjába. A virtuális 3D térben a napot a Fool Moon koncertje zárja.

2021. május 12. a EUGLOH Szövetség nagy napja, amikor öt egyetem (a franciaországi Paris-Saclay Egyetem, a svéd Lundi Egyetem, a portugál Portói Egyetem, a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem) közösen kínál érdekesebbnél érdekesebb programokat reggeltől estig.


EUGLOH_AllianceDay_final


Az Alliance Day, azaz a Szövetségi Nap célja, hogy az öt egyetem polgársága ízelítőt kaphasson abból a nemzetközi kampusz hangulatból, ami a EUGLOH egyetemek összeségét jellemzi. Így az érdeklődők részt vehetnek például közös főzőprogramon, vagy lazíthatnak jógával. A nap során rövid videók segítségével ismerhetik meg az egyes intézmények szereplőit, épületei, programjait – és ha kedvet kapnak, akár egy-egy szemesztert is eltölthetnek a partneregyetemek egyikénél, vagy jelentkezhetnek azok online, kreditet érő kurzusaira.


EUGLOH_AllianceDay_Program_v2


A EUGLOH szövetség éves nagyrendezvénye ezúttal virtuális formában jelentkezik, így egy izgalmas, háromdimenziós platformon barangolhatnak a résztvevők, és a kiállítási terekben találkozhatnak az egyetemek képviselőivel, illetve csatlakozhatnak az élő programokhoz. Meghallgathatják a rektorhelyettesek kerekasztal-beszélgetését a EUGLOH partnerek együttműködéséről és többek között a virtuális mobilitásban szerzett tapasztalatikról. Megtekinthetik a fotópályázat résztvevőienk munkáit, és találkozhatnak a francia-magyar szervezésű Let’s talk kurzus hallgatóival, oktatóival.

A programhoz bármikor lehet csatlakozni, a napot a szegedi Fool Moon zenekar koncertje zárja, remek kikapcsolódást biztosítva mind az öt egyetem polgárai számára.


Az Alliance Day idei szlogenje: Exploring the World With Today’s Constraints – azaz a világ felfedezése a mai akadályokkal tükrében. A nap közös programjai az akadályok ellenére is közel hozhatják az Európa öt különböző részén működő egyetemeket.


A programon a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Részletes program és regisztráció itt.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.


Csizmar_Adrienn_felveteliCsizmár Adrienn- BTK, szlavisztika-orosz

Szegediként sok jót hallottam az SZTE-ről, és egyáltalán nem akartam itt hagyni a várost és a barátaimat sem. Ezért is döntöttem a lengyel helyett inkább az orosz mellett, hiszen az előbbit csak Pesten tanulhattam volna. Legjobban a TIK tetszik az egyetemen. Nagyon hallgatóbarát, és itt tényleg minden eszköz megvan a nyugodt tanuláshoz. Ez egy olyan hely, ahova szívesen járok vissza mindig.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.