kutatok_ejszakaja_nyito

Hatalmas érdeklődés övezte a Kutatók Éjszakáját az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem idén több mint 300 programmal várta az érdeklődőket 2021. szeptember 24-én. A Kutatók Éjszakáján megnyíltak a laborok a látogatók előtt, akik színes és látványos kísérleteket követhettek figyelemmel. Képgaléria.

A Kutatók Éjszakáját 2005 óta rendezik meg. A Szegedi Tudományegyetem szeptember 24-én, 334 programot kínált az érdeklődők számára.




Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhetett a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.


Ezúton is köszönjük minden Szervező munkáját!


SZTEinfo



esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.



kovacs-benceKovács Bence – TTIK: fizika

Az SZTE-t azért választottam, mert egy „nyugisabb” egyetemi várost kerestem. Az SZTE minden szempontból kiválóan szolgálja a hallgatók igényeit, legyen szó külföldi lehetőségekről, szabadidős vagy kulturális programokról. Nem bántam meg, hogy az SZTE-re jöttem, az egyetemi éveimet jobb helyen nem is tudnám elképzelni.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.