Freshmen-2

Orientációs hét segíti a több mint 1000 új nemzetközi hallgató beilleszkedését az SZTE-n

A 2021/22-es tanévben várhatóan több mint 1000 külföldi hallgató kezdi el tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Velük összesen több mint 4000 nemzetközi hallgató tanulhat a Tisza-parti városban. A nemzetközi gólyák beilleszkedését az intézmény Orientációs héttel segíti.

A nemzetközi gólyák szeptember első hetén eligazítást kapnak a beiratkozással kapcsolatban, megismerkednek a Neptun tanulmányi rendszer használatával és a kurzusfelvétellel, valamint a diákigazolvány-igénylésének menetével. Azt is megtudhatják, hogyan találhatják meg a legmegfelelőbb albérletet, valamint, hogy merre étkezhetnek és szórakozhatnak Szegeden. Kulturális programokon vehetnek részt, a tárlatvezetéstől kezdve a tematikus sétákig, amelyeknek az a célja, hogy megismerhessék a Tisza-parti város hagyományait, történelmét.

 

Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese a nemzetközi hallgatók gólyaesküje előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a legnépszerűbb kar a nemzetközi hallgatók körében a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar volt. A nem orvostudományi területeket választó diákok közül a legtöbben a Gazdaságtudományi-, a Bölcsészet-és Társadalomtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi Karra nyertek felvételt. A gólyák közül legtöbben Iránból, Spanyolországból, Japánból, Kínából és Törökországból érkeztek.

 

A beilleszkedésüket támogató Orientációs hetet 2021. szeptember 6-án délelőtt, a Szegedi Tudományegyetem Központi Épületének dísztermében, Dr. Bene Tamás, az SZTE NKI igazgatója nyitotta meg.


Az igazgató hangsúlyozta: az idei év több szempontból is különleges a Szegedi Tudományegyetem életében. Az oktatási intézmény 2021-ben ünnepli elődintézményének, a kolozsvári magyar tudományegyetem alapításának 440., szegedi befogadásának 100. évfordulóját. Az SZTE Szenátusa 2021. január 25-én egyhangúlag támogatta, hogy Dr. Karikó Katalint Doctor Honoris Causa címmel tüntessék ki. A világhírű biokémikus a díszdoktori címről szóló oklevelet 2021. szeptember 4-én, a 2021/22-es tanévnyitó ünnepségen, - amely egyben az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó, valamint az SZTE Centenáriumi Rendezvénysorozatának nyitó eseménye is volt - Prof. Dr. Rovó Lászlótól, a Szegedi Tudományegyetem rektorától vette át.



Az első félévben a nemzetközi mobilitási programoknak köszönhetően, azaz az ERASMUS+ és az IISMA, indonéz kormányprogram keretében 201 külföldi hallgató érkezett az SZTE-re. Közülük az ERASMUS programmal 176 hallgató tanul majd az Egyetemen, akik 13 ország, 62 városának, 76 egyeteméről érkeztek.

 

A magyar kormány keleti irányba való nyitásának köszönhetően az SZTE új ösztöndíjprogramot is indított. A Stipendium Hungaricum Ösztöndíj segítségével több, mint 200 külföldi hallgató érkezik az Egyetemre, 81 országából. Közülük a legtöbben a természettudományi-, gazdasági és bölcsészettudományi szakokat választották. A diákok Jordániából, Laoszból és Mongóliából jöttek.

 

Az oktatási intézmény nemzetközi palettáját tovább színesíti a különböző intézményi keret-megállapodások által beiratkozott hallgatók névsora is.

 

Ezen felül a Szegedi Tudományegyetem közel 500 külföldi hallgató beiratkozását várja az önköltséges alap-, mester vagy doktori képzésekre is, a világ 69 országából. Közülük a legtöbben várhatóan a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon kezdik meg tanulmányaikat az idei évben. Az önköltséges képzésekre a leginkább Dél-Koreából, Iránból, Izraelből, Japánból, Kínából, és Indonéziából érkeztek hallgatók.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.